Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Most már lehet szószólója az eljövendő nemzedékeknek

Hétfőn kora este a parlament kétharmados többséggel megalkotta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosi intézményének létrehozását garantáló törvényt.


Dátum: 2007-11-27 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:24.381021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik János országgyűlési képviselő már hat esztendővel ezelőtt indult rádiós jegyzeteiben is szorgalmazta a jövő nemzedékek parlamenti képviseletének lehetővé tételét, és a 2002-es országgyűlési választásokra készített programjában is kiemelt szerepet kapott az áltata fontosnak tartott téma. Most örül, hogy képviselőként aktívan részt vehetett a törvény megalkotásában.

Az ötpárti egyetértéssel beterjesztett törvényjavaslat sorsának végkimenetele az utolsó pillanatig kérdéses volt, hiszen a kormánypárti oldal egyik képviselője olyan módosító indítványokat terjesztett a parlament elé, amelyek teljesen eszköztelenné tették volna az új országgyűlési biztos érdekképviseleti tevékenységét. A részletes vita során minderre igyekeztem ráirányítani képviselőtársaim figyelmét is - fogalmazott Bencsik. Mindvégig kiálltam amellett, hogy a szószóló hatáskörének ki kell terjednie a magánszférára is. Lehetőséget kell biztosítani számára ahhoz is, hogy szükség esetén akár a környezetszennyező telephelyén is vizsgálódhasson és rendelkezzék az eljárás-kezdeményezés lehetőségével is - fogalmazott a képviselő. A módosító indítványok szavazásakor végül - emlékeztetett - ha csekély többséggel is, de a jogköröket korlátozó indítványok elvetésre kerültek.

Az állam kötelezettsége, hogy a jövőben felnövő nemzedékek számára az élet alapvető kereteit adó természeti környezet minőségét megőrizze - hangsúlyozta. Mint mondta: a törvény célja, hogy az emberiség közös örökségének megóvására és közös gondjainak megoldására, az emberi méltóságnak megfelelő környezeti feltételek fenntartására vonatkozó, felelős döntéshozói magatartást megerősítse, és a jövendő számára is biztosítsa a természeti erőforrásokhoz való akadálymentes hozzáférést. Mindezt a klímaváltozás már megtapasztalt következményei is megkövetelik tőlünk - tette hozzá a képviselő.

Bencsik János 2002-ben kiadott választási programjában a következők olvashatók:: "Az egységesülő világban zajló folyamatok - nemcsak gazdasági - helyi közösségünk jövőjét is befolyásolják. Jól felfogott érdekünkből fakadóan, aktív alakítóivá kell válnunk a látszólag tőlünk távol zajló folyamatoknak. Földünk szerves egészet alkot, rendszerként működik, s valami megváltozott ebben a rendszerben. Folyók tavak száradnak ki, mind nagyobb térségek sivatagosodnak el. Ugyanakkor a globális éghajlatváltozás miatt észrevehetően emelkedik a tengerek vízszintje... Több, mint egymilliárd ember nem jut naponta tiszta vízhez, s csak emiatt évente harmincmillióan halnak meg. Húsz éven belül a víz nélkül maradók száma meghaladja majd a hárommilliárdot A jelzett folyamatok lassításában nekünk is szerepet kell vállalni, mert ha ezt elszabotáljuk, úgy gyermekeink jövőjét hagyjuk veszendőbe menni...Ma még csak a jelennel foglalkozik a politika, a természet és a jövő generációk érdekeit nem veszi számításba. Amennyiben egyetért az általam felvázolt és az anyagi javakon túlmutató értékek fontosságával, úgy legyen abban is partnerem, hogy azokat a parlamentben is megjeleníthessük a jövőben."

Kapcsolódó elemek