Megújult a soproni Széchenyi Gimnázium
A megújult Széchenyi Gimnázium avatóünnepségét tartották szombaton az iskola új dísztermében.
Dátum: 2007-11-27 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:24.977658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őszi szünet ideje alatt vehették birtokukba a soproni Széchenyi Gimnázium diákjai és tanárai a kívül-belül, a pincétől a padlásig teljesen felújított iskolát, amely épületrekonstrukció bruttó 651.420.000 forintba került, amelyből címzett támogatásként 521.970.000 forintot az állam adott hozzá a beruházáshoz, saját forrásként 129.450.000 forintot az önkormányzat állt.
A teljes felújítás után a gimnáziumban 21 osztályterem, 12 szaktanterem, könyvtár és orvosi rendelő alakult ki. A korábbi 4291 m2-ről 5163 m2-re növekedett a hasznos alapterület. Az épület teljesen új épületgépészeti és elektromos belső hálózatot kapott.
Az akadálymentesítés teljes körű kielégítése megtörtént egy új lift telepítésével és a bejárat előtti rámpa építésével. Az épület teljes belső új burkolást kapott, valamint teljes bútorzat cserét. Néhány jellemző adat a bútorokról: 50 falitábla, 404 tanulóasztal, 839 tanulószék,
valamennyi terembe tv asztal, 44 számítógép asztal, 120 fő részére laborasztal, 180 dísztermi szék, korszerű vegyifülke is található a felújított iskolában. Az udvart és a szabadtéri sportpályát is felújították.
A tetőtér is teljesen beépült. A műszaki újítás, hogy a műemlék tetőszerkezetet megtartotta tervező. Ennek figyelembe vételével 180 fős díszterem került kialakításra. Az osztálytermek mellett egy rajzi szakterem is kialakult.
Az ünnepségen a tanárokhoz, diákokhoz és a meghívott vendégekhez az ünnepi műsorszámok között dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Szájer József, széchenyis öregdiák, jelenlegi EP-képviselő, Szabó Miklós igazgató szólt. A Sz. I.G. Öregdiákok Társaságának nevében
Németh Kálmán elnök, a diákszövetség nevében pedig Tóth Eszter mondott köszöntőt.
Dr. Fodor Tamás polgármester hangsúlyozta: a megújult iskolaépületben fent kell tartani azt a szellemiséget, amely az iskolát eddigi története során is megtartotta. Az oktatás a jövőt alapozza meg, a Széchenyi diáksága a jövőt fogja építeni, ezért fontos, hogy a legkorszerűbb körülmények között tanulhat.
Széchenyi Istvánnak, az iskola névadójának szavai történelemszemléletének lényegét fejezik ki. A Legnagyobb Magyar géniuszából adódó tömörséggel és lényeglátással. De ami még fontosabb: Széchenyi történelemszemléletének optimizmusával - mondta Dr. Szájer József, aki az iskola névadóját idézte: "Sokan azt, gondolják: Magyarország volt - én azt szeretem hinni: lesz!" Ez cselekvő optimizmus, olyan, amely a jelenben felelősségteljes cselekvésre késztet. ,,Mert ami a jövőben rajtatok múlik, azt Tinektek kell megtennetek" - szólt a jelenlegi diákokhoz Szájer József.
Ugyanakkor nem csak a városnak van gimnáziuma, hanem tudniuk kell, hogy a Széchenyi Gimnáziumnak is van városa - mondta képviselő, aki azt is hozzátette, hogy az iskolafelújítás megvalósulásában minden résztvevőt és közreműködőt köszönet illet, akik között mindenkit, hiszen tulajdonképpen az iskola a magyar emberek adóforintjaiból épülhetett újjá.
A Széchenyi-örökség maradhatatlan továbbviteléhez most méltó körülményeket és lehetőségeket kapott a diákság, tantestület, amihez jó egészséget, sok örömet, a megmaradásért való munkálkodás sikerességét kívánom a Legnagyobb Magyar szavaival:
,,Legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással" - zárta ünnepi beszédét dr. Szájer József.