Sólyom László a cívisvárosban járt
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke november 24-én - szombaton - Debrecenbe látogatott a Debreceni Egyetem doktor- és díszdoktoravató ünnepségére.
Dátum: 2007-11-27 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:25.596172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök úr megtekintette a Hal közben folyó rekonstrukciós munkát is. Ezt követően a Déri Múzeum felé indult. A Szabó Magda könyvesbolt előtti spontán emlékhelynél egy szál fehér liliomot helyezett el a napokban elhunyt írónő emléke előtt tisztelegve.
A Kossuth szobor előtt Kósa Lajos kalauzolása mellett megszemlélte a város üvegmozaikból készült címerét, majd a Nagytemplom mögött a protestáns gályarab lelkészek emlékművét. A polgármester és az elnök úr útja ezután a Kölcsey Központ és a Modem felé vezetett. A galéria előcsarnokában találkoztak Gulyás Gáborral, az intézmény igazgatójával. Ezt követően Sólyom László a Déri Múzeumban - ahol Lakner Lajos múzeumigazgató, valamint Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke fogadta - megtekintette Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját.
Ezt követően az elnök úr rövid nyilatkozatot adott a sajtó munkatársainak. Mint elmondta, többször járt már a városban, de mindig csak szűken vett hivatalos program keretében. Így most megragadta az alkalmat, hogy a polgármester úr kalauzolásával egy kicsit szétnézzen. Kiemelte, hogy hallott már az egyetem, a város és a megye önkormányzatának, valamint a helyi gazdaság szereplőinek szoros együttműködéséről. Úgy véli, a város fejlődése csak akkor sikeres, ha ez a kohézió működik.
Sólyom László ezt követően a nyilvánosság mellőzésével folytatta a sétát a városban. A Kálvin téri üzletközponton át az épülő Debrecen Fórumhoz vezetett az útja, ahol Kósa Lajos körbevezette a már elkészült piaccsarnokban. Ezek után a Csokonai Színház felé sétálva tért vissza a Régi Városházához. Út közben a járókelők közül többen felismerték, s köszöntötték. Még korábban a Simonffy utca felé tartva összefutottak a családjával éppen arra sétáló Vidnyánszky Attila rendezővel, a Csokonai Színház művészeti vezetőjével is.
Sólyom László elnök úr belvárosi sétája végeztével a Régi Városháza előtt elbúcsúzott Kósa Lajostól, majd elindult a Debreceni Egyetem díszdoktoravatójára.