Győzött a nemzeti önbecsülés
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége örömmel üdvözli, hogy az erdélyi magyarság sikeresen szerepelt a Romániában első alkalommal megrendezett európai parlamenti választásokon. A Fidesz elnöksége közleményt adott ki az ügyben.
Dátum: 2007-11-27 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:25.880244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a Fidesz elnökségének közleménye fogalmaz, a siker záloga az volt, hogy az erdélyi magyarok hittek önmaguk erejében, lemondás és beletörődés helyett másfélszer annyian mentek el választani, mint az országos átlag. Ez az erdélyi magyarság győzelme. Jó hír ez a Kárpát-medence valamennyi magyar közössége számára - teszik hozzá.
"Győzött a nemzeti önbecsülés a kicsinyhitűség és az ebből kisarjadó ellenséges vádaskodás felett. Bebizonyosodott, hogy fontos a sokszínűség, fontos a nézetek szabad ütköztetése, fontos, hogy a választók megtalálhassák a nekik tetsző politikai alternatívát. Ismét bebizonyosodott, hogy egy demokráciában csak a sokszínűségen keresztül lehet eljutni az összefogáshoz" - áll a párt közleményében.
A sikeres választás régen látott esélyt teremt az erdélyi magyar politika megújítására, beleértve az önálló erdélyi magyar külpolitika megteremtését is. Ez a győzelem a nemzetpolitikai célok, értékek győzelme is - teszik hozzá.
Az erdélyi magyarság kiállt a határokon átívelő nemzetegyesítés, a magyar egyetem, a hivatalos nyelvhasználat, a kulturális és területi autonómia célkitűzése, vagyis a magyar életerő mellett. A magyarországi politika kötelessége világosan kiolvasható az erdélyi magyarok döntéséből. A Fidesz ennek szellemében nyíltan támogatja az erdélyi magyarok által újra megerősített politikai programot - olvasható a közleményben.