Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki használja fel a címünket?

Az Eötvös Károly Intézet hétfőig még nem kapott választ az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványtól arra a még januárban írt levelére, melyben azt kérdezték: "Mi a jogalapja a több millió magyar állampolgár személyes adatai kezelésének?".


Dátum: 2003-02-24 20:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:26.239685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézet az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában, melyhez mellékelték az említett levél másolatát is, azt sérelmezi, hogy bár a törvényben előírt 15 napos határidő kétszer is eltelt, mégsem kaptak választ kérdéseikre. Az EUKK-ot a kormány 2002 őszén, független szervezetként, azzal a céllal hozta létre, hogy irányítsa a magyar társadalom uniós kommunikációs stratégiáját. A közalapítvány a napokban levélben fordult a magyar családokhoz, melyben Magyarország uniós csatlakozásának fontosabb érveit fogalmazták meg. A januárban megalakult Eötvös Károly Intézet elnöke, Majtényi László, volt adatvédelmi biztos január 21-én Palánkai Tibornak, a közalapítvány elnökének címzett levelében további tíz kérdést is megfogalmazott. Így többek között azt szerette volna megtudni: ha nem az EUKK kezeli az állampolgárok személyes adatait, hanem a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatala, akkor megvizsgálta-e a közalapítvány az általa megbízott hivatal adatkezelésének jogszerűségét? A volt adatvédelmi biztos arra is választ kért: tett-e fel kérdéseket mindezzel kapcsolatban a közalapítvány a Belügyminisztérium, illetve a kormányzat jogi szakértőinek, s ha igen, milyen tájékoztatást kapott és kitől? Majtényi László tudni szeretné azt is: kiterjedt-e ez a vizsgálat arra, vajon nem tekinthető-e maga a közalapítvány is adatkezelőnek, tekintettel arra, hogy az adatkezelés célját meghatározza? A közalapítvány elnöke választ vár arra is, hogy a címzettek "leválogatása" az azonos lakcímen lakó családtagok közül, milyen elvek, sorrendiség szerint történik. Tudni szeretné továbbá azt is: tudomása volt-e az EUKK-nak arról, hogy a KÖANYV korábbi, politikai marketing jellegű adatkezeléseinek jogellenességét adatvédelmi biztosi állásfoglalások és bírói ítéletek is megállapították?

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek