A szabad Budapest feltétele Demszky távozása!
Kifelejtették Óbudát a hétfőn megtartott Gyurcsány-Demszky-egyeztetésen, melynek témája az úgynevezett Budapest-szerződés volt - írja keddi közleményében Óbuda polgármestere. Bús Balázs úgy fogalmaz: ahhoz, hogy ismét demokratikus és szabad város lehessen Budapest, hogy az óbudaiaknak tett ígéretek valóra válhassanak, Demszky Gábornak mennie kell!
Dátum: 2007-11-27 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:29.140285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétfői napon találkozott a főpolgármester a kormányfővel, és a tavaly elfogadott Budapest-szerződés kibővítéséről tárgyaltak - emlékeztetett keddi közleményében Bús Balázs, Óbuda polgármestere. A tájékoztatón sok minden elhangzott, de az óbudaiak számára fontos dolgokról nem esett szó.
A Budapest-szerződésből a városegyesítő Óbudát kifelejtették - hívja fel a figyelmet a polgármester. Mint fogalmaz, "idézzük fel" a Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor kézjegyével garantált tavalyi megállapodás 3/b. pontját: "A Kormány vállalja, hogy az országos jelentőségű beruházások körében megvalósítja az alábbi, fővárost érintő fejlesztéseket, vagyis az M0-s körgyűrű építésének befejezését, illetve az aquincumi Duna-híd és kapcsolódó úthálózat megépítését".
Nyilatkozata szerint egy ciklusban csak egy híd épül a fővárosban. Az ötödik ciklusát töltő főpolgármestertől kérdezi: a Lágymányosi híd mellett hová építették a többit?
Demszky Gábor hétfőn beismerte, hogy csak hitegeti az óbudaiakat, de állításaiért semmiféle felelősséget nem vállal - figyelmeztet Bús Balázs. Mint fogalmaz, Demszky képtelen Észak-Buda közlekedési problémáinak kezelésére, amit a BKV óbudai és békásmegyeri járatainak tervezett ritkításával, megszűntetésével tetéz. Önkényes hazugságokra és ígérgetésekre épülő vezetési stílusának immáron kézzel (nem) fogható jelei is megmutatkoztak - áll a polgármester levelében.
Tavaly óta tartó munkásságának eredményeként a III. kerületben bezárták a Pünkösdfürdői strandot, megszüntetik a Margit kórházat, ellehetetlenítették a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskolát, a Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskolát és a Varga István Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolát. Ahhoz, hogy ismét demokratikus és szabad város lehessen Budapest, hogy az óbudaiaknak tett ígéretek valóra válhassanak, Demszky Gábornak mennie kell! - szögezte le közleményében Bús Balázs.