Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakoznak az újabb áremelések ellen

Pest Megye Közgyűlésének elnökeként tiltakozom a kormány idős embereket sújtó újabb megszorítása ellen - írja közleményében Szűcs Lajos.


Dátum: 2007-11-28 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:32.298932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pest Megye Közgyűlésének elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a kormány és a főváros vezetése egymásra mutogat, tízszeresére emelik a 60 és 65 év közöttiek HÉV-bérletének az árát. Idén év elején hasonlóan sokkoló áremelés történt, amelyet széleskörű társadalmi, önkormányzati összefogással sikerült kivédeni: a kormány belátta, hogy hibázott és visszavonta a sokszoros HÉV-bérletáremelési döntését - emlékeztetett.

Most ismét, mindenféle egyeztetés nélkül, óriási drágításra készülnek - hangsúlyozza Szűcs Lajos. A politikus közleményében felhívja a figyelmet arra, ha bevezetik a tízszeres áremelést, számos Pest megyében élő, nyugdíj előtt álló ember veszítheti el a munkahelyét, mert nem tudja kifizetni a tömegközlekedési költségeket.

Ez egy átgondolatlan és elfogadhatatlan döntés, ezért fölszólítom a kormányt: adja vissza a 60-65 éves kor közöttiek számára a HÉV-bérlet támogatást! - szögezi le Pest Megye Közgyűlésének elnöke.

Kapcsolódó elemek