Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociális válság éve lesz 2008

Azért rögzítsük a tényt: az államadósság 2002 óta nőtt a duplájára, azóta, amióta a baloldali koalíció átvette a kormányzást. A szocialisták és a szabad demokraták nem csupán kényszerűen osztják nekünk a feketelevest, ők is kotyvasztották az utóbbi hat esztendőben.


Dátum: 2007-11-28 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:42.035015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A következő év a szociális válság éve lesz" - jelentette ki a fideszes Varga Mihály, a polgári kormány volt pénzügyminisztere, miután az Országgyűlés megszavazta a jövő évi költségvetés fő számait. A büdzsé hiányát 1117,596 milliárd forintra tervezték, a tb-alapoknál 1,955 milliárd forint többlettel számolnak. A tervezett hiány összegéből következik, hogy a deficitet hitelfelvétellel kell finanszírozni, ami azt jelenti, hogy jövőre tovább folytatódik az ország eladósodása. A magyar államadósság pedig már most meghaladja a 17 ezer milliárd forintot.

Lényegében a brutális eladósodás miatt kerültünk kényszerpályára, ezért, illetve a költségvetési egyensúly megteremtésének uniós kényszere miatt kell a kormánynak a konvergenciaprogramot végrehajtania. A válság kezelésében hihetetlen ötletgazdagsággal találnak ki különféle népnyúzó eljárásokat. Az adórevizorok ritka hatékonysággal sarcolják a cégeket, ha kell, vagyonosodási vizsgálattal fejelik meg eljárásukat.

Hogy a jóléti kiadások több százmilliárdos lefaragását reformként igyekeznek eladni nekünk, azt az őszödi beszéd megismerése óta a kényszerzubbonyban vergődők iránti kötelező együttérzéssel vesszük tudomásul. Azért rögzítsük a tényt: az államadósság 2002 óta nőtt a duplájára, azóta, amióta a baloldali koalíció átvette a kormányzást. A szocialisták és a szabad demokraták nem csupán kényszerűen osztják nekünk a feketelevest, ők is kotyvasztották az utóbbi hat esztendőben.

Úgy tűnik, az Őszödön elismert "trükkök százaiból" néhányat megtartottak. Mint Varga Mihály rámutatott, a büdzsé ingatag lábakon áll, hiszen olyan prognózison alapul, amely nem egyezik meg a jegybank számításaival. Az MNB ugyanis jóval magasabb inflációval és a sokkal szerényebb gazdasági növekedéssel számol, mint a pénzügyi tárca. Vagyis a kormány ismét alultervezi az inflációt, és ezzel - a számítások szerint - körülbelül kétszázmilliárd forintot tartalékol magának, az elköltéséről pedig csak utólag, a 2008. évi zárszámadáskor kell beszámolnia.

Még szerencsénk, hogy a miniszterelnök rendíthetetlenül derűlátó. "Nagyon optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy az idei évi államháztartási hiány még alacsonyabb lesz, mint a mostani hivatalos cél" - nyilatkozott Gyurcsány Ferenc egy külhoni lapnak. A miniszterelnök szerint most már "a növekedés motorjával kell törődni, ez a legnagyobb kihívás".

Miután sikerült letornászni a GDP-növekedési mutatónkat a béka feneke alá, a miniszterelnök vigyázó szemét a nemzetgazdaságra veti. Kihívásnak tekinti a növekedés beindítását. Csak nehogy leégjen - a motor.

Kapcsolódó elemek