Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány folyamatosan hazudik

Jövőre az infláció növekedése és a reálbér-csökkenés már nemcsak a rászorulóknak, hanem a középosztálynak is nehézségeket okoz. Szijjártó Péter, a párt szóvivője közleményében azt írta, a kormány újabb adóemelésekre készül.


Dátum: 2007-11-28 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:46.268582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány-kormány Magyarországot a régió éllovasából Európa sereghajtójává tette.

Szijjártó Péter szerint Gyurcsány Ferenc "folyamatosan azt hazudta és hazudja", hogy jövőre már nem kell megszorításoktól tartani, ám valójában szó sincs erről, és a kormány minden egyes hatalomban töltött napja egy újabb károkozást jelent az ország számára.

Az 1 százalékos gazdasági növekedés azt jelenti, hogy a hazugságok és a kormányzati alkalmatlanság hosszú évekre elzálogosították Magyarország jövőjét - fogalmazott az ellenzéki párt szóvivője.

A közleményben szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc a "legőszintébb becsületszavára" ígérte az adócsökkentés kormányát, ezzel szemben számos adót megemeltek és új adónemeket vezettek be.

"A kormány ezúttal is lebukott, a konvergencia-program eddig ismert módosítási szándéka alapján ismét lelepleződött: újabb adóemeléseket akarnak végrehajtani jövőre" - közölte Szijjártó Péter.

A Fidesz azt követően adott ki közleményt, hogy Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón ismertette a kormány által elfogadott aktualizált konvergenciaprogramot.

Eszerint idén az eredményszemléletű (ESA'95) államháztartási hiány a GDP 6,2 százaléka lesz a korábban közölt 6,4 százalékkal szemben.

Az Európai Bizottságnak a december 1-jei határidő előtt eljuttatandó módosított konvergenciaprogramban az idei gazdasági növekedést 2,2 százalékról 1,7 százalékra, az éves átlagos inflációt 7,5 százalékról 7,9 százalékra változtatta a kormány - jelezte.

Jövőre a GDP a korábban leírt 2,6 százalékkal szemben 2,8 százalékkal nő, az infláció 4,8 százalék lesz a korábban rögzített 4,5 százalékkal szemben - tette hozzá.

Az eredményszemléletű GDP-arányos államháztartási hiány a jövő évi költségvetésben foglalt 4,0 százalékkal lesz egyenlő, ami 0,1 százalékponttal kisebb a korábban rögzítettnél - mondta a pénzügyminiszter.

Kapcsolódó elemek