Parlament előtt a Fidesz egészségügyi javaslata
Benyújtotta a parlamentnek ma a Fidesz a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal által kidolgozott alternatív egészségbiztosítási törvényjavaslatot. Eszerint Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézetre keresztelnék át az OEP-et, amelyet nemcsak a parlament, hanem a munkavállalók és munkaadók is felügyelnének.
Dátum: 2007-11-28 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:46.890516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szakma által kidolgozott javaslat teljes mértékben megfelelt a Fidesz alapelveinek, ezért döntöttünk úgy, hogy mi nyújtjuk be a törvényjavaslatot" - mondta Mikola István a Hírszerzőnek. A Fidesz szakpolitikusa elmondta, hogy múlt héten kapták kézhez a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal levelét, melyben a javaslatuk fontosságára hívták fel a figyelmet.
Mint Mikola István közölte, ezután kezdeményezte, hogy pártja álljon a tervezet mellé, ma pedig az elnökség úgy döntött, hogy támogatja a szakma egészségbiztosításra vonatkozó javaslatát. A tervezetet Mikola István és Nagy Kálmán (KDNP) nyújtotta be, és sürgős tárgyalást kértek az Országgyűléstől.
Megy az OEP, jön a NEI
A törvénytervezet egyébként a hatályos egészségügyi és egészségbiztosítási törvények alapjaira épül úgy, hogy több pontját megtartja azoknak. Így az új javaslatban nem változtatnák meg az alapellátásra, járóbeteg-szakellátásra, védőnői szolgáltatásra és a szervtranszplantációra vonatkozó szabályokat. Az orvosok, közgazdászok és egészségügyi dolgozók által támogatott tervezet középpontjában a szolidaritásra és a nemzeti kockázatközösségre épülő egyedüli nemzeti biztosító áll. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyébe a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézet (NEI) lépne.
Az országos hatáskörű szervezet kezelné az Egészségügyi Alapot, megállapítaná a szolgáltató díjakat, szerződést kötne és bontana fel a szolgáltatókkal, ügyfélszolgálatokat működtetne, illetve új feladataként a betegjogi képviselet is hozzá tartozna.
A NEI nem a kormány alá tartozna, hanem tevékenységét az úgynevezett Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Önkormányzat felügyelné. Tagjait hat évre az Országgyűlés választaná úgy, hogy 7-7-7 tagot az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói, munkáltatói oldala, illetve az egészségügyi miniszter jelöl. Érdekesség, hogy a korábbi, öt éven át működő tb-önkormányzatokat a Fidesz-kormány szüntette meg 1998-ban.
Nem szerződnek minden kórházzal
Egy másik lényegi eleme a törvénytervezetnek, hogy az egészségügyi szolgáltatók - kórházak, szakrendelők - versenyezhetnének egymással. A NEI ugyanis az OEP-pel ellentétben nem köteles minden szolgáltatóval szerződni. Az egészségbiztosítási intézet a szolgáltatások minőségét és bekerülési költségét figyelembe véve közvetlenül szerződik a háziorvosokkal, szakrendelőkkel és kórházakkal. A szolgáltatók közötti verseny pedig a jobb minőségű ellátáshoz és a költséghatékonyság növekedéséhez vezet - áll a törvény indoklásában.
A tervezet kidolgozói szerint viszont szükség van a verseny ésszerű szabályozására, mert egyrészt a rendszerváltás óta sok magánkórház jelent meg, másrészt úgynevezett közreműködői szerződések útján viszik ki az egészségügyből a pénzt az önkormányzatok alvállalkozói.
Nincs helye az üzletnek
A tervezet egyébként teljesen kizárná az üzleti haszonszerzés lehetőségét is. A törvény szövege szerint külső üzleti vállalkozás és non-profit külső szervezet semmilyen formában nem vehet részt olyan tevékenységben, amely a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézetnek a társadalmi egészségbiztosítás pénzügyi alapjának felhasználására vonatkozó és a közcélú egészségi kockázatkezeléssel kapcsolatos közfinanszírozási funkcióit érinti, ideértve különösen bármely egészségi ellátásszervezői, ellenőrzési, biztosítási és ezzel összefüggő informatikai, ügyviteli tevékenységet. Így eltüntetnék a szocialisták által kedvelt ellátási formát, az irányított betegellátást.
A legfőbb kérdés viszont az, hogyan lehetne visszafogni az egészségügyi költségeket. A javaslat készítői szerint egyrészt a szolgáltatói versennyel, másrészt egy olyan gazdálkodással, ami több évtizedre előre is tervez. A törvényjavaslat pontos szövege szerint a társadalmi egészségbiztosítás erőtartalékot és pénztartalékot gyűjt, azzal gazdálkodik, mégpedig úgy, hogy egységes egészségpolitikai koncepciót készít.
A javaslat előírja, hogy rövid távra (3-5 év), középtávra (30-40 év) és hosszú távra (70-80 év) is terveket kell készíteni a finanszírozásra. Emellett pedig a tervezési rendszert további három döntéscsoportra bontja: az egészségterv, a szolgáltatások terve és a pénzügyi gazdálkodási terv. Éppen ezért a készítők szerint nincs szükség például a Regionális Egészségügyi Tanácsokra, mert azok valószínűleg egy-egy döntésükkel felülírhatnák az egységes, hosszú távú finanszírozási terveket.