Tiltakozás az óvoda bezárása ellen
Mintegy hatvanan tiltakoztak szerdán este egy belvárosi óvoda ideiglenes bezárása ellen Szegeden; az érintettek abban bíznak, hogy az önkormányzat rendkívüli közgyűlésének összehívásával még megmenthető az intézmény.
Dátum: 2007-11-29 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:56.546258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az óvodában tartott utolsó foglalkozási nap után az épület előtti sétálóutcán tartott demonstráción Farkasné Pocsai Blanka, a közgyűlés oktatási bizottságának fideszes tagja elmondta, a "szüneteltetésnek elkeresztelt" bezárásról azért döntött a városvezetés, mert egy ÁNTSZ-vizsgálat több hiányosságot talált az intézményben. Hozzátette: a hatóság azonban nem az intézmény bezárását kérte, csupán csak egy intézkedési tervet várt az önkormányzattól.
A város közgyűlésének többsége azonban úgy döntött, hogy a negyvenhét óvodás - köztük tizenkét autista és Down-kóros gyerek - december 1-jétől egy másik óvodában folytatja az évet - mondta a képviselő. A szülők társadalmi munkát ígértek, egy önkormányzati képviselő pedig tiszteletdíját ajánlotta föl - közölte.
Farkasné Pocsai Blanka - mint mondta - abban bízik, ezt a döntést még meg lehet változtatni. A Fidesz és a KDNP rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte az ügyben, az SZDSZ-frakció pedig nyílt levélben kérte Botka László polgármestert arra, hogy a nevelési év végéig az óvoda működjön az eddigi rendnek megfelelően.
Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke az MTI-nek elmondta, a közgyűlés összehívását csütörtökre indítványozták, szerda délutánig azonban nem kaptak visszajelzést a polgármestertől. A politikus számításai szerint a liberális képviselők voksaival többségben lennének a közgyűlésben az óvoda bezárását ellenzők.