Brüsszelhez fordult a digitális táblák ügyében
De Blasio Antonio (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő szerdán írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által 2007. szeptember 17-én az oktatásban használható digitális táblák beszerzésére a kötelező társadalmi vita megtartása nélkül kiírt pályázat ügyében - közölte a képviselő.
Dátum: 2007-11-29 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:57.687419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint közleményében jelezte, "elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar kormány nem tesz eleget tagállami kötelezettségének, és egyúttal teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az érintett szakmai körök véleményét az Európai Unió által finanszírozott projektek megvalósításakor". "A 2007-2013 közötti időszakra Magyarország számára megítélt kohéziós támogatás juttatásának alapvető feltétele, hogy a tagállam az aktuális pályázat kiírását megelőzően a projekt tervét társadalmi vitára bocsátja" - tette hozzá.
De Blasio Antonio emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember 28-án társadalmi vitára bocsátott egy, az oktatásban használható digitális táblák beszerzésére vonatkozó programot. A 40 milliárd forintos kiadást Európai Uniós támogatásból finanszírozná az állam. A társadalmi infrastruktúra program keretében megvalósítandó terv megvitatására a szakmai szervezeteknek hivatalosan 2007. október 15-ig lett volna lehetősége. A program első, 24,8 milliárdos részére azonban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már a társadalmi vitára bocsátás napján, azaz 2007. szeptember 28-án kiírta a pályázatot.
A fentiek alapján a képviselő "véleménye szerint megállapítható, hogy a magyar kormány az Európai Unió normáit sértő módon nem hallgatja meg a szakma véleményét egy jelentős összegű támogatás felhasználásáról, azt a látszatot kelti azonban, mintha tiszteletben tartaná a rá vonatkozó Európai Uniós szabályokat".
"Ennek az ismételt súlyos jogsértésnek lehetséges eredményeképpen megkérdőjeleződik a kiírt pályázat érvényessége, sőt elképzelhető, hogy a projekt számára megítélt támogatás is visszavonásra kerül. De Blasio néppárti képviselő arra a kérdésre szeretne választ kapni az Európai Unió Bizottságától, hogy ilyen esetekben milyen negatív következményekkel kell számolnia a magyar kormánynak, valamint, hogy mit tesz az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a magyar kormány vonja vissza a jogsértő pályázati kiírást, és a támogatások odaítélése során törvényesen járjon el" - derül ki a közleményből.