Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-MSZP: 35-16

Tavasztól hullámvasútszerűen alakul az MSZP támogatottsága, négy hónapja lejt a pálya. Az MSZP-nek jelenleg 16 százalékos rokonszenvtábora van, s ez az áprilisi mélyponttal azonos. A Fidesz tábora most négy százalékponttal megugrott, s ez a tavaszi csúcsponttal megegyező. A szocialisták támogatói meglehetősen kevés érdeklődést mutatnak a közélet iránt, és aktivitási szintjük is mérsékelt.


Dátum: 2007-11-29 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:41:59.259656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz tábora viszont lendületben van, s így a biztos részvételt ígérő, pártot választók körében a két párt közötti különbség felnagyítódik. Ebben a körben az ellenzéki pártnak 62, a kormánypártnak 24 százaléka van. Az MDF rendre a bejutási küszöb körüli eredményt ér el, ezúttal hat százalékot. Az SZDSZ három-négy százalékos párt - így foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos november második felében végzett, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló közvélemény-kutatásából kiolvashatóak.

Közelíti a hárommilliót a Fidesz-tábor, és valamivel 1,5 millió alá szorult az MSZP támogatóinak a száma. E jelentős különbség mögött társadalmi rétegenként eltérő arányok figyelhetők meg. Van, ahol kifejezetten magas, az átlagot jóval meghaladó az ellenzéki előny: a 30 év alattiaknál, a szakmunkásként dolgozóknál, a falvakban háromszoros többletet találunk. Az ellenpólust a 65 év felettiek és a budapestiek jelentik.

Az MSZP szimpatizánsai eléggé enerváltnak tűnnek, a szokásosnál jóval kisebb hányaduk, 58 százalék mutat aktivitást. A Fidesz tábora aktívabb, 68 százalék menne el egy mostani választásra. A többi szocialistára a visszafogottság jellemző, harmaduk mérsékelt elszánást mutat. Az MSZP-sek bezárkózása mutatkozik meg a politika iránti érdeklődés folyamatos apadásában, az ősz elején - egy százfokú skálán - még 58 pont jelezte a közéleti affinitást, most már csak 46 pont. A választások óta elpártolt szocialisták jobbára a bizonytalanok között lelhetők fel, nagyjából 800 ezren várakoznak ott. A Fideszben időközben körülbelül 150 ezer egykori MSZP-s szavazó találta meg új kedvenc pártját. Az ellenzéki párt nagy hatékonysággal tudta megtartani korábbi támogatóit (90 százalékuk maradt), s rajtuk kívül még 500 ezer új támogatóra is szert tett - főleg fiatalokra, alacsony képzettségűekre, rossz munkaerő-piaci helyzetben lévőkre.

Bár az emberek többsége valamelyik párt hívének számít, ez nem feltétlenül az elégedettség érzésén alapul. Az MSZP-sek 48 ponttal értékelik a kormány tevékenységét, a fideszesek 46 ponttal az ellenzékét. A Fidesz támogatói egységben tartásának erős összetevője, hogy 76 százalék mindenekelőtt utasítja el az MSZP-t. A szocialisták önazonosságának is markáns momentuma, hogy 64 százalékuk kizárja a Fideszt a bármikor is választandó pártok sorából.

Kapcsolódó elemek