Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változások a szakképzésben

Egy szakmai fórum első tanácskozását tartotta a megyeháza Árpádtermében a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Témája ezúttal a szakképzés volt.


Dátum: 2007-11-29 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:12.075977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megye szakképző intézményeinek vezetőit Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte, aki elmondta: napjainkban nagy bizonytalanság van a szakképzésben, a szakmai szerkezetben. Örömmel konstatálta viszont, hogy a megyében szinte valamennyi szakmacsoportban folytatnak képzést, ám az áttekintés indokolt.

Skultéti Éva, kamarai főtitkár, a kamarák szerepéről szólt. Kiemelte: a szakképzés az emberbe való befektetést jelenti, ezért ezt kell ösztönözni, olyan szakembereket képezni, akik majd eltartanak bennünket. Egyeztetni kell a szülőkkel, gyermekekkel, iskolákkal, a gazdasággal, a piaccal, mert most divergálnak, eltérnek egymástól. Aláhúzta még, hogy olyan szakembereket kell képezni, akikre szükség van. A dömpingképzést kerülni kell, amit már az óvodától kezdve szem előtt kell tartani.

Halász D. János, Debrecen oktatásért felelős alpolgármestere, a szakképzésben szükséges változásról szólt, mert mint előre vetítette, 2014-ben 300 ezres munkaerőhiány fenyeget.

Polonkai Mária a szakképzés törvényi változásairól, valamint a regionális fejlesztési és képzési bizottságok jövőbeni szerepéről tartott előadást. A szakembereknek a legalább 1500 tanulót befogadó térségi integrált szakképző központok - TISZK-ek - létrehozását ajánlotta, melyhez mindannyiunk szemléletében változásra van szükség.

Hajnal János, a debreceni TISZK Kht. ügyvezetője, a három önkormányzat - Balmazújváros, Hajdúböszörmény és Debrecen - által létrehozott intézmény történetét mutatta be. Kiderült: az uniós finanszírozásból megvalósuló, több százmilliós projekt, a legmodernebb szakképzést fogja biztosítani a benne részt vevő nyolc intézmény hallgatóinak.

Kapcsolódó elemek