Budapesti ünnepség Tőkés László tiszteletére
Három szervezet rendezésében kerül sor arra az ünnepségre Budapesten, amelyen Tőkés Lászlót köszöntik európai parlamenti képviselővé történt megválasztása alkalmából.
Dátum: 2007-11-29 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:19.269649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2007. november 25-én az erdélyi magyarság történelmi győzelmet aratott: európai parlamenti képviselőnek választotta Tőkés Lászlót. Személyében egy olyan politikus került Brüsszelbe, aki a romániai magyarság és az összmagyarság érdekeit méltón képviseli.
Ezt a győzelmet megünneplendő a Pro Minoritate Alapítvány, a Szabad Európa Központ és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szervez rendezvényt Tőkés László köszöntésére 2007. december 1-jén, szombaton 17 órától a Gólyavárban. Az ünnepségen beszédet mond Schmitt Pál, Tőkés László, Orbán Viktor és erdélyi magyar szervezetek vezetői, valamint olyan művészek lépnek fel, akik részt vettek Tőkés László kampányában.
A rendezvény meghívott vendégei belépődíjat fizetnek, s a bevétel a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai gyermekotthon részére lesz felajánlva.
Az ünnepséget a Lánchíd Rádió és a www.fidesz.hu honlap élőben közvetíti.