Az önkormányzat átvenné a Markhot Ferenc kórház működtetését
A Markhot Ferenc kórház működtetésének átvételét kezdeményezi a jelenlegi fenntartó Hevesi megyegyűléstől az egri önkormányzat.
Dátum: 2007-11-29 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:20.547013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről a városi testület csütörtöki ülésén határozott, egyben arra kérve a megyét, hogy halassza el péntekre tervezett döntését az 1.250 dolgozót foglalkoztató kórház funkcionális privatizációjáról szólópályázat kiírásáról. Az egri városatyák azt szorgalmazzák, hogy a megyegyűlés kezdjen egyeztetést a várossal a kórház jövőjéről.
A kórház működtetésének átvételéről szóló határozati javaslatra a 25 jelenlévő képviselő közül 15-en szavaztak igennel. A jobboldali pártok és az Egri Lokálpatrióta Egylet képviselői mellett helyeselte a javaslatot egy szocialista városatya is. A többi szabad demokrata és szocialista tartózkodott.
A testületi ülésen Sebes Gábor, az intézmény vezetője közölte, hogy a kórház adóssága 500 millió forint. Ebből 200 millió már lejárt számla, illetve 300 milliónyi, még nem lejárt, ám ki nem fizetett tartozásuk van. Ugyanakkor a következő fél évtizedben, az eszközpark és a épületek leromlott állapota miatt, 3-6 milliárd forint beruházását igényli az intézmény.
A megyegyűlés pénteki ülésének idejére több civil szervezet és politikai párt demonstrációt hirdetett az egri megyeháza elé, illetve a tiltakozók élőlánccal kívánják körbevenni a kórház épületét. Ugyanakkor a kórház sztrájkbizottsága bejelentette, hogy december 6-tól határozatlan idejű sztrájk kezdődik az egészségügyi intézményben, amennyiben a megyegyűlés szocialista vezetése nem vonja vissza a privatizációs pályázatra vonatkozó javaslatát.