Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz dugó

Buszfolyosót alakítanak ki a XVII. kerületből az Örsig.


Dátum: 2007-11-30 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:40.005795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Buszfolyosót alakítanak ki a XVII. kerületben Rákoskeresztúr központjától egészen az Örs vezér teréig - jelentette be Riz Levente (Fidesz) polgármester, aki elmondta, hogy a XVII. kerületben nincs kötöttpályás tömegközlekedés, tehát a lakók csak autóbusszal tudják elérni a belvárost. A Jászberényi útra tervezett buszfolyosó hatására viszont átlagosan 20 perccel lehet csökkenten a buszok menetidejét.

A tervet 2008 szeptemberében kezdik megvalósítani és 2009-ben fejezik majd be. A buszfolyosó az előzetes számítások szerint 1-1,2 milliárd forintba kerül. A polgármester bemutatta a Start 17 elnevezésű közlekedésfejlesztési akciótervet is, amelyet 2008 és 2020 között mintegy 1000 milliárd forintból szeretnének megvalósítani.

A tervben szerepel a buszsávok kialakítása, új vasúti megállóhelyek létesítése, P+R parkolók kialakítása, kerékpárutak építése, a kerületen átfolyó tranzitforgalom drasztikus csökkentése és 2013-ig a kerület minden közútjának szilárd burkolattal való ellátása.

Riz Levente, a sajtótájékoztató után két, összesen ötmillió forint értékű személygépjárművet adott át a kerületi rendőrkapitányságnak. Az átalakított gépjárműveket az önkormányzat finanszírozta. A polgármester ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, hogy bár a XVII. kerületben teljesít szolgálatot a legkevesebb rendőr, a kerület pedig az egyik legnagyobb Budapesten, mégis nagyon alacsony a bűnesetek száma.

A tavaly márciusban aláírt Budapest-szerződés bővítéséről tárgyalt hétfőn Budapesten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester; a tervek szerint az új szerződésről jövőre törvényt alkotnának. Ezeken a tárgyalásokon is szóba került már a Rákosmentét a belvárossal összekötő autóbusz-folyosó létrehozása.

Kapcsolódó elemek