Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás az MDF levelére


Dátum: 2007-11-30 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:42.193485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Asszony!

Kedves Ibolya!

"Politikai Tanúvallomás"-sal kiegészített levelét a mai napon megkaptuk. Levelére az Ön pártjával a polgári kormánykoalícióban szövetséges Fidesz akkori elnökeként válaszolok. Mint ahogyan azzal Elnök Asszony - a polgári kormánykoalíció minisztere valamint egyik pártjának elnöke - is tisztában van, 2001-ben mind nemzetbiztonsági, mind nemzetgazdasági, mind pedig katonai szempontból a legkedvezőbb döntés született a svéd vadászrepülőgépek bérlésével kapcsolatban. Őszinte örömömre szolgál, hogy Elnök Asszony levele lehetőséget biztosított számomra, hogy korábbi álláspontomat a nyilvánosság előtt ismételten megerősíthettem.

Őszinte tisztelettel:

Pokorni Zoltán

Kapcsolódó elemek