Hazug a kormány érvelése
Az emberekkel senki nem egyezett meg, tőlük senki nem kért, és nem is kapott felhatalmazást arra, hogy privatizálja az egészségbiztosítást - mondta el Szijjártó Péter pénteken.
Dátum: 2007-11-30 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:43.487940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a vizitdíj és kórházi napidíj 21,7 milliárd forintos bevételt hozott a bevezetése óta eltelt tíz hónapban, a háziorvosok bevétele nőtt, csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma, ez a kétfajta térítési díj pedig visszaszorította a hálapénzt.
Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter ismertette a Fidesz álláspontját. Lehet, hogy a két kormánypárt különböző hatalmi okok miatt megalkudott és paktumot kötött az egészségbiztosítási rendszer privatizálásáról, ugyanakkor az emberekkel senki nem egyezett meg, tőlük senki nem kért, és nem is kapott felhatalmazást arra, hogy privatizálja az egészségbiztosítást - húzta alá. A politikus kiemelte, hogy a több-biztosítós rendszer még hosszabb várólistákhoz, még több bezáró kórházhoz és még több járulékfizetési kötelezettséghez vezet majd.
A Fidesz szóvivője elmondta azt is, hogy a privatizáció azért sem lesz jó, mert nem a betegek gyógyulása, hanem a biztosítók profitérdeke lesz elsődleges. Teljesen méltánytalan helyzetbe hozzák a betegeken kívül az orvosokat is, hiszen nekik innentől kezdve nem azt kell majd mérlegelni, hogy a beteg meggyógyuljon, hanem hogy az alkalmazott kezelés minél olcsóbb legyen a biztosító számára - hívta fel a figyelmet. "Ez teljes mértékben elfogadhatatlan" - szögezte le. Hozzátette, hogy ezzel a rendszerrel csak az az üzleti kör jár jól, amelynek a kormány biztosítja a kockázat nélküli profit megszerzését, mindezt persze az emberek befizetéseiből. Ez is teljes mértékben elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy kizárólag üzleti szempontokat akar alkalmazni a kormányzat - hangsúlyozta Szijjártó.