Ismét önálló Nemzeti Parkként ismerik el az Őrséget
Örömmel nyugtázzuk, hogy a szakmai szempontok végül is gyorsan átírják a korábbi kormányzati álláspontot, és 2008 áprilisától ismét önálló Nemzeti Parkként ismerik el az Őrséget - szögezi le Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke közleményében.
Dátum: 2007-11-30 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:43.822510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mi, a térségért felelősséget érző helyi döntéshozók örömmel nyugtázzuk, hogy a szakmai szempontok végül is gyorsan átírják a korábbi kormányzati álláspontot, és 2008 áprilisától ismét önálló Nemzeti Parkként ismerik el az Őrséget. E döntés lehetővé teszi a 2002-ben megkezdett szakmai munka töretlen folytatását, féltve őrzött természeti értékeink tudatos védelmét, fejlesztését" - szögezi le a közleményben Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Kovács Ferenc felidézi, Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve: Őrség. A természeti értékek, az egyedi flóra és fauna mellett kiemelkedő néprajzi, kultúrtörténeti értékeket hordoz a táj.
A megye e természeti, kultúrtörténeti kincse a helyiek kezdeményezésére öt esztendővel ezelőtt a hazai természetvédelem legmagasabb fokára helyeződött azzal, hogy elnyerte a Nemzeti Park státust. Ezzel az ország legfiatalabb, s egyben legkisebb területű, ám értékeiben sajátosan egyedi Nemzeti Parkja jött létre - mutat rá.
A Vas Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztet, az Őrségi Nemzeti Park magába foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, (a Belső-Őrséget,) Szentgyörgyvölgy környékét. Összesen 44 település határát öleli fel, közel 44.000 hektáron. Hozzátartoznak a Kőszegi és a Ság-hegyi tájvédelmi körzetek is.
Kiemeli: a Nemzeti Park megalakulása óta számos programot indított el, oktatóközpontot avatott, nemzetközi revitalizációs együttműködésekben vett részt, s a természeti értékek óvásának, tudatos megőrzésének aktív, meghatározó szereplőjévé vált. Nem kis szerepet vállalt a hármashatár menti, elsősorban Ausztriából érkező, Szentgotthárd környékét sújtó környezeti károk, fenyegetettség kezelésében.
A Nemzeti Park munkatársainak elévülhetetlen érdemei közé sorolja azt, hogy idén az Őrség elnyerte az Európai Bizottság díját, vagyis beválasztották Európa tíz legvonzóbb turisztikai célpontja közé a térséget. Az önálló Nemzeti Park érdemei, szakmai munkája tehát megkérdőjelezhetetlen volt - jegyzi meg Kovács Ferenc, aki azt is hozzáteszi, ennek ellenére 2007. februárjától az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot egy máig magyarázhatatlan kormányrendelet beolvasztotta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságba. Az átalakulást akkoriban a térségben élők és a természetvédelmi szakma egyaránt értetlenséggel fogadta -jegyzi meg.