Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pekingben akciózott az uniós diplomácia

A klímaváltozás elleni küzdelem, az energiabiztonság és fogyasztóvédelmi kérdések mellett a kínai külkereskedelmi többlet és a jüan alulértékeltsége foglalkoztatja leginkább az európai vezetőket az ázsiai ország és az EU szerdai pekingi csúcstalálkozóján.


Dátum: 2007-11-30 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:44.423802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zárt ajtók mögött tartott tárgyalásaikon Hu Csin-tao kínai államfő ígéretet tett Barrosónak arra, hogy többet tesznek majd a többlet lefaragása érdekében - írja az AFP. Emellett az üzleti fórumon tartott beszédében a kínai elnök nyilvánosan bejelentette azt is, hogy folytatják a jüan fokozatos reformját, cáfolva ugyanakkor, hogy a kínai valuta lenne a kereskedelmi vita egyedüli kiváltója.

Miközben a jüan az utóbbi két évben erősödött a dollárral szemben, az euróhoz képest gyengült - ennek következtében a kínai termékek még olcsóbbak, és így még versenyképesebbek lettek az európai piacokon. Joaquín Almunia gazdasági és pénzügyi biztos újságírók előtt éppen ezért úgy vélekedett, hogy a kiigazításoknak nem csak a jüan és a dollár kapcsolatára kellene fókuszálniuk.

Az ázsiai ország legnagyobb exportpiacának számító Európai Unió tavaly Kínával szemben 128 milliárd euró külkereskedelmi deficitet könyvelhetett el, ami idén elérheti a 170 milliárd eurót.

Mindeközben az EU illetékesei szerdán bejelentették azt is, hogy a közösség 500 millió eurós kölcsönt biztosít Pekingnek a klímaváltozás elleni harchoz. Az összeget - 25 éves futamidőre - az Európai Beruházási Bank biztosítja. Az Egyesült Államok mellett Kínában a legnagyobb az üvegházhatású gázok kibocsátása a világon.

Kapcsolódó elemek