Döntésre vár vizsgálatának nyilvánosságáról
Kupper András továbbra is az APEH válaszára vár. A Fidesz képviselője több párttársával együtt levelet kapott, mindegyiküket arra szólította fel a hivatal, hogy adóellenőrzés miatt jelenjenek meg a hatóság munkatársainál.
Dátum: 2007-12-01 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:42:54.202938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper András a hivatalba egy televízióstábot is magával készül vinni, mondván, így mindenki láthatná, hogy őszintén válaszol a kérdésekre, és nincs mit takargatnia, a hivatal pedig bizonyíthatná, hogy a vizsgálat nem politikai alapú.
"Az adóhatóságnál szóban, később írásban is benyújtottam kérésemet. Azt mondták a hivatalban, hogy amíg a döntés megszületik, hivatalosan kérjem a vizsgálat felfüggesztését is" - közölte megkeresésünkre Kupper András. A képviselő hozzátette, ez azért fontos, mert lehet, hogy elhúzódik amíg az APEH kialakítja álláspontját az ügyben, addig pedig az adóellenőrzést kérelme elbírálása nélkül is lefolytathatnák.
A kormány miniszterei folyamatosan hangoztatják, hogy saját kérésükre esetükben már lefolytatták a vagyonosodási vizsgálatot. Ennek érdekessége, hogy 2006-ban az év végén változtak a szabályok. Addig az adóhatóságnak kellett bizonyítania a csalást, ha talált valami eltérést vagy igazolatlan vagyonosodási tételt, mostanra viszont az adózónak kell bizonyítania igazát a hatóság előtt.