Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilvánosan a nyilvánosságról

A Fidesz Békés megyei elnöke, Domokos László szerint a megyei önkormányzat szűkíti a lakosság tájékoztatását, mint demokratikus jogot.


Dátum: 2003-02-25 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:30.176597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz megyei választmánya legutóbbi ülésén állásfoglalást fogalmazott meg a nyilvánosságról és úgy értékeli: a lakosság számára demokratikus jog a nyilvánosság biztosítása. Ez az EU-csatlakozás közeledtével még inkább kívánatos, hiszen a testületi üléseken egyre többször szóba kerül az unió. A Fidesz kívánatosnak tartja, hogy minden önkormányzat teremtsen lehetőséget a nyilvánossághoz - a médiumok segítségével. Nem tartják helyesnek, hogy a megyei önkormányzat szűkíti a tájékoztatást és javasolja, térjenek vissza a korábbi együttműködéshez a megyei médiával - mindezt a párt vezetése nevében Domokos László fogalmazta meg, bízva a partnerségben.

A Fidesz kitér arra is, hogy a vállalkozók nem rendelkeznek részletes információkkal, emiatt számos lehetőségtől esnek el, ami rontja a megye esélyeit.

F. I. - Békés Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek