Indokolatlan a Nógrád megyei kistérségek átsorolása
Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője indokolatlannak tartja, hogy egy kormányrendelet kivonta Balassagyarmat és Rétság kistérségét a hátrányos helyzetűek köréből, mert az érintett települések ezáltal pályázati lehetőségektől esnek el, miközben mutatóik romlottak. A fideszes politikus erről hétfőn Balassagyarmaton tartott sajtótájékoztatón beszélt.
Dátum: 2007-12-03 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:25.171169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balla Mihály közölte: Balassagyarmat és Rétság "átmenetileg kedvezményezett" kistérség ugyan, vagyis 2008-ban még hátrányos minősítést kap, de 2009-től kikerül a támogatotti körből. Hozzátette: a kormány döntése az országban 11 kistérséget érint. A politikus elmondta: ez azzal jár, hogy az érintett önkormányzatok 2009-től már nem indulhatnak bizonyos régiós pályázatokon, és elveszítik azt a lehetőséget, hogy minimális, 5-10 százalékos önrésszel pályázhassanak.
A képviselő azért nevezte indokolatlannak a döntést, mert a nyugat-nógrádi kistérségek gazdasági, szociális mutatói 2004-hez és az elmúlt évhez képest is romlottak, a munkanélküliség az országos átlag kétszerese, az önkormányzatoknál pedig 10 százalékos hiánynövekedés várható. A politikus úgy fogalmazott: "ha egy kistérségben 14 százalékos a munkanélküliség, akkor a kormány nem a felzárkóztatására törekszik, hanem azt mondja, tekintsük igazán hátrányos kistérségnek azt, ahol 18-19 százalékos a mutató". Hozzátette: ennek valószínűleg az az oka, hogy nincs pénz a rendszerben.
Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere elmondta: arra kérik az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsot, hogy a jövő évi pályázatoknál kiemelten kezeljék Balassagyarmat és Rétság projektjeit, hiszen ez az utolsó év, amikor még tudnak segíteni. A régióból csak Nógrád megyét érinti a döntés - tette hozzá.