Indul a Webkamara! - online riposztok napirend előtt
A múlt héten startolt Jobbklikk társasblog ma indítja egyedülállónak számító szolgáltatását.
Dátum: 2007-12-03 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:26.856982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt héten startolt Jobbklikk társasblog ma indítja egyedülállónak számító szolgáltatását: 13 órától az oldalon rendszeresen publikáló közéleti személyiségek - jobboldali újságírók, politológusok, filmesek és Navracsics Tibor - élőben kommentálják majd a Parlament napirend előtti felszólalásait.
A Fidesz frakcióvezetője, aki jelenleg Németországban tartózkodik, a tervek szerint a német kereszténydemokraták (CDU) hannoveri kongresszusáról jelentkezik majd be, közvetlenül Angela Merkel német kancellár beszéde után.
Navracsics Tibor a jövő héten már közvetlenül a parlamenti padsorokból, laptopján kommentálja majd Gyurcsány Ferenc beszédét, így lehetősége nyílik arra, hogy az internet segítségével a kormányfő viszontválaszára is azonnal reagáljon, amelyre a házszabály értelmében egyébként nem lenne módja. Már amennyiben a miniszterelnök nem futamodik meg, s hajlandó végre újra megszólalni a Parlamentben is...