Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segélyezés helyett munkahelyteremtést!

Miért éri meg a magyar kormánynak 40-szer annyit költeni segélyezésre, mint munkahelyteremtésre? - kérdezte interpellációjában Szatmáry Kristóf és Czomba Sándor.


Dátum: 2007-12-03 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:31.435336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Segélyezés helyett munkahelyteremtést! (Szatmáry Kristóf, Czomba Sándor))

A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatti gazdasági megszorítások legnagyobb vesztesei a hazai kis- és középvállalkozások, és rajtuk keresztül a hazai munkavállalók kétharmada. A kormány tavaly és idén közvetlenül 500 milliárd forintot vont ki a gazdaságból, azt is főként a hazai kis- és középvállalkozásokból - jelentette ki interpellációjában Szatmáry Kristóf.

A gazdasági bizalmi index az elmúlt 17 évben nem volt ilyen alacsony. Ma Magyarországon félóránként megy tönkre, szűnik meg egy kisvállalkozás. A családi vállalkozások döntő többsége számára egyáltalán nem, vagy alig elérhetők az uniós források - hívta fel a figyelmet a képviselő, hozzátéve: ezzel párhuzamosan a kormány megszünteti az eddigi legsikeresebb vállalkozásfejlesztő program a Széchenyi kártya állami támogatását.

A képviselő arról is beszélt, hogy a közbeszerzésekben egy év alatt az elnyert megrendelések tekintetében 8 %-kal esett vissza a kisvállalkozások részesedése, és míg a nagyberuházások állami céltámogatását 30 milliárd forint közötti összeggel tervezik a 2008-as költségvetésben,

a kis- és közepes vállalkozások támogatására kevesebb, mint 3 milliárd forintot szánnak. Az ígéretek ellenére a vállalkozói adóterhelések jövőre sem csökkenek, maradnak az európai viszonylatban kiugróan magas élő munkát terhel ő járulékok - hívta fel a figyelmet.

Szatmáry Kristóf idézte a kormány napokban benyújtott hazai vállaltok helyzetéről szóló beszámolóját. "A kis- és középvállalkozások kiemelkedően fontos szerepet játszanak a foglalkoztatásban. A vállalati szektoron belül a foglalkoztatás több mint kétharmadát a kis- és középvállalkozások adják. A kis- és középvállalkozási szektor az egyetlen olyan fontos része a magyar gazdaságnak, amelyik az elmúlt tizenöt éves időszakban nettó foglalkoztatás bővülést tudott produkálni."

Ennek ismeretében kiváltképp érthetetlen a kormány foglalkoztatást ellehetetlenítő politikája,

hiszen 2008-ban az élőmunka terhek csökkentése helyett újabb szigorításokra, a tőkeszegény kis- és középvállalkozások támogatása helyett a források szűkítésére lehet számítani - szögezte le a politikus, hozzátéve: a sokat emlegetett uniós források a pályázati feltételek miatt sokszor éppen azok számára elérhetetlenek, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra.

Szatmáry Kristóf azt kérdezi az államtitkártól, hogy mitől várja a foglalkoztatás bővülését, ha épp azok a kis- és középvállalkozások nem kapnak lehetőséget, akik ebben a legtöbbet tehetnék? Miért éri meg a magyar kormánynak 40-szer annyit költeni segélyezésre, mint munkahelyteremtésre? Mikor veszi észre, hogy szakmai munkájának központjában nem a passzív segélyezésnek, hanem az aktív munkahelyteremtésnek kell kerülnie? - kérdezte a képviselő.

Csizmár Gábor államtitkár válaszában azt hangoztatta, hogy hibásak a következtetések, és kiragadottak a számok.

Viszontválaszában Czomba Sándor (Fidesz) egy abszurd példát említett. Hátrányos helyzetű kistérségekben működő vállalkozásoknak írtak ki pályázatok, amely a következőképpen kezdődött: 5000 lélekszám alatti, és 100 fő/km2 alatti település nem pályázhat, folyamatosan 12- 15 százalékos évi növekedést kell elérni, és maximum 40 százalék a támogatás.

A fideszes képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, a kormánypárti többség azonban igen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4086, 'source_type': 'media', 'source_id': 1398, 'target_type': 'article', 'target_id': 75994, 'relation_type': 'describes'}