Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A TASZ képviseli Orbán Viktort

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet elvállata Orbán Viktor jogi képviseletét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) elleni jogi perben, amelyet holnap tárgyal másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla - írta kedden a Magyar Nemzet.


Dátum: 2007-12-04 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:51.316068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismert, az akkor még Petrétei József vezette rendészeti minisztérium azért indított személyiségi jogi pert Orbán Viktor ellen, mert a Fidesz elnöke politikai nyomást és utasítást vélt felfedezni a rendőrség október 23-i brutális fellépése mögött. Petréteiék a jogsértés megállapításán túl 3,6 millió forintos nem vagyoni kártérítés kiszabását is kérték, amelyet "megsérült rendőrök javára" fordítottak volna - olvasható a lapban.

Az első fokon eljáró Fővárosi bíróság viszont július elején megállapította: a politikus csak véleményét mondta el, méghozzá a jogszabályi kereteken belül, és az nem volt indokolatlanul bántó, sértő és burkoltan nem fejezett ki tényállítást. A bíróság rámutatott: az Alkotmánybíróság több határozatban szögezte le, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi, és egy közhatalmat gyakorló szervnek jobban kell tűrnie az őt érő kritikákat. A minisztérium fellebbezetett az ítélet ellen - írta a Magyar Nemzet.

Kapcsolódó elemek