A felső tagozatnál komolyan kell venni a fejlesztéseket
Ahol kevés pénzt szánunk az oktatásra, ott a teljesítményben is lemaradunk - hangsúlyozta Pokorni Zoltán a PISA-felmérés eredményei kapcsán.
Dátum: 2007-12-04 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:57.712283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ötvenhét országot magában foglaló 2006-os nemzetközi tanulói teljesítménymérésben 200 magyar iskola 15 éves diákjainak természettudományos, matematikai és szövegértési képességeit vették górcső alá. A magyar diákok természettudományi területen harminc OECD-állam közül 13-17. helyet, míg szövegértésben az értékelhető eredményt produkáló 29 ország közül 17-22. helyet érték el. Matematikából harmincegy ország közül a 18-23. helyet szerezték meg a tanulók a vizsgálat során - mondta el Balázsi Ildikó, az Oktatási Hivatal osztályvezetője.
Gyakorlatilag nincs változás a magyar diákok nemzetközi tanulói teljesítménymérésében, az úgynevezett PISA-felmérésen elért eredményeiben az előző, három évvel ezelőtti vizsgálathoz képest. Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: gyakorlatilag ugyanazon eredményeket mérték 2000-ben, 2003-ban és 2006-ban is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy azok a gyerekek, akiket most vizsgál a PISA-felmérés, azok a 90-es évek végén kezdték el tanulmányaikat. "Mi 2000-ben indítottuk el a kerettantervet, mire az ténylegesen hatással bír a napi gyakorlatban, az is több év". Hozzátette: leghamarabb a következő PISA-felmérés mutatja majd meg, hogy a 2000-es kerettantervek hogyan hatnak az oktatási rendszerre - idézte fel.
Hangsúlyozta: a felső tagozatnál kell komolyan venni a fejlesztéseket, ennek jó alapját nyújtják a kerettantervek. Kiemelte, Törökország, Mexikó, Szlovákia és Lengyelország költ fajlagosan kevesebbet a felső tagozatra, míg az óvodában majdnem a nemzetközi átlagot költjük. Ahol kevés pénzt szánunk az oktatásra, ott a teljesítményben is lemaradunk - mondta a Fidesz alelnöke.