Összeszámolta az aláírásokat az OVB
Összeszámolta a Fidesz három népszavazási kezdeményezésében összegyűjtött aláírásokat az azzal megbízott hivatal; az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán ül össze.
Dátum: 2007-12-04 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:43:57.973844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatal az MTI többszöri kérdésére sem árulta el, hogy hány érvényes aláírást találtak, de feltehetően megvan a népszavazás kiírásához szükséges mennyiség.
Szigeti Péter, az OVB elnöke az MTI megkeresésére kedden azt közölte: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala munkatársai végeztek a számolással a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj kérdésében, és az Országos Választási Irodán (OVI) keresztül megküldték az OVB-nek az ellenőrzés-hitelesítésről készült jelentést. Az OVB szerdán délután hat órakor tartja ülését a Duna Palotában. A kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez egyenként körülbelül 320 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz és a KDNP, és azt október 24-én nyújtotta be az Országos Választási Irodához.
A Fidesz korábban többször sürgette az OVB ülésének összehívását, és vita alakult ki arról: végeztek-e a számolással valamint az aláírások ellenőrzésével. A párt hangsúlyozta: a bürokratikus huzavona elfogadhatatlan és súlyosan törvénytelen. Az aláírások hitelesítésének kérdésében az OVB-nek kell döntenie, az erről hozott határozatot pedig az Országgyűlés elnökének küldik meg.