Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb adócsalás Veres János környezetében

Veres János pénzügyminiszter újabb emberéről derült ki, hogy nem jó cégére a gazdaság kifehérítésére irányuló kormányzati erőfeszítéseknek - írja közleményében Mádi László.


Dátum: 2007-12-05 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:15.563805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajtóhírek szerint büntetőeljárás van folyamatban Veres politikai támogatója, Pénzes Sándor kislétai polgármester ellen, a vád - micsoda véletlen! - adócsalás. Az ügy ismét ráirányítja a figyelmet Veres János pénzügyminiszter cégének adócsalási ügyére.

A Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozza: Magyarország végzetes meggyengülését mutatja, hogy egy ilyen ember nemcsak a politika élvonalában maradhatott, de pénzügyminiszterként zavartalanul végig vitte a költségvetés és az adótörvények vitáját, miközben fennhangon a gazdaság és a közélet kifehérítéséről szónokolt.

A Bulgáriába készülő Gyurcsány Ferenc pedig szabadsága idejére éppen Veres Jánost jelölte ki helyettesének, vagyis néhány hétig egy bizonyítottan adócsaló cég akkori ügyvezető-tulajdonosa fogja irányítani a Magyar Köztársaság kormányát - hívja fel a figyelmet Mádi László.

Kapcsolódó elemek