Pert nyert Orbán Viktor a minisztériummal szemben
Jogerősen pert vesztett szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) Orbán Viktorral szemben abban a személyiségi jogi perben, amelyet a tárca indított a Fidesz elnöke ellen, amiért egy televíziós interjúban azt mondta: a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án.
Dátum: 2007-12-05 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:22.305586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A másodfokú bíróság - az elsőfokú döntéssel egybehangzóan - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ellenzéki politikus a kifogásolt kijelentésekben véleményt mondott, amely nem ment túl a törvényes határokon.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke idén februárban, egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában beszélt az említettekről. Az igazságügyi tárca, mint a rendőrség irányításáért felelős minisztérium, ekkor bocsánatkérésére szólította fel a politikust, aki ennek nem tett eleget, és megismételte kijelentését. A tárca ekkor bejelentette: személyiségi jogi pert indít Orbán Viktorral szemben, azt azonban első fokon július másodikán elvesztette.
Az ítélet kihirdetését szerdán némiképp elodázta, hogy a teremben tartózkodó tévéstábok több tagja vitába keveredett a bírónővel, aki annak ellenére nem engedte, hogy a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készüljön, hogy a felek jogi képviselői ehhez hozzájárultak.
Az ítélet kihirdetését követően Schiffer András, aki a Társaság a Szabadságjogokért megbízásából képviselte az alperest, újságíróknak arról beszélt, egyfelől örül, hogy számukra kedvező ítélet született, másrészt úgy véli: tarthatatlan helyzethez vezet, ha a polgári törvénykönyv továbbra is ugyanúgy szabályozza a közhatalmi szervek bírálhatóságát, mint másokét.