Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetés autós szervezetekkel


Dátum: 2007-12-05 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:26.913684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz nemrég alakult Autósvilág Munkacsoportjának vezetője, Vitányi István országgyűlési képviselő ma a közúti közlekedésben dolgozó szakmai szervezetek képviselőivel tárgyalt. A megbeszélésen részt vett a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magyar Autóklub, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége és a használtautó kereskedők képviselője is.

Vitányi István tájékoztatta a szakembereket az Országgyűlés előtt lévő, a közúti közlekedéssel kapcsolatos törvénytervezetekről. A szakmai szervezetek jelezték, hogy munkájuk során milyen problémákkal találkoznak leggyakrabban. A közúti fuvarozók képviselete legnagyobb problémaként a május óta hatályos, rendkívül drasztikus büntetési tételeket tartalmazó bírságrendszert említette. A Magyar Autóklub képviselője az új, egységes KRESZ megalkotásának fontosságáról beszélt, és fokozottabb rendőri jelenlétet sürgetett az utakon a balesetek hatékonyabb megelőzése érdekében. A GÉMOSZ képviselője szerint szükséges lenne a zöldkártya és a műszaki érvényesség összehangolása, egységesítése. A használtautó-kereskedők pedig többek között azt kifogásolják, hogy sok tízezer autó kerül be Magyarországra fiktív cégeken keresztül, ÁFA-fizetés nélkül.

A Fidesz Autósvilág Munkacsoportja és a szakmai szervezetek megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen tartanak hasonló konzultációkat.

Fidesz - Sajtóosztály

Kapcsolódó elemek