Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre is csökkenni fognak a közszférában a reálbérek

Fennáll a veszélye, hogy a közszférában dolgozók reálbére 2008-ban is csökkenni fog - hívja fel a figyelmet Répássy Róbert.


Dátum: 2007-12-05 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:30.081703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Január 1-jétől átlagosan öt százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán Budapesten.

Herczog László bejelentésére reagálva Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, már most látszik, hogy a jövő évi infláció legalábbis megközelíti a béremelés közölt mértékét a közszférában. Fennáll a veszélye - mutatott rá közleményében a politikus -, hogy a közszférában dolgozók reálbére 2008-ban is csökken, ami újra családok százezreinek okoz majd komoly nehézséget.

Mint hozzátette, "mindez tovább mélyíti a Magyarországon tapasztalható szociális válságot".

Kapcsolódó elemek