Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

December 5.

A három évvel ezelőtt, december 5-én, a kettős állampolgárság kérdésében eredménytelenül végződött népszavazásról tartottak megemlékezést In memoriam: december 5. címmel szerda este Budapesten, a Polgárok Házában.


Dátum: 2007-12-06 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:42.656764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azért gyűltünk össze, hogy "felmutassuk a mi konok hűségünket az egy és oszthatatlan magyar nemzet iránt" - nyitotta meg az ünnepséget Hende Csaba, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke, fideszes politikus.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy három évvel a népszavazás után "legalább három tapasztalattal lettünk gazdagabbak": a magyarországi politikai, szellemi elit túlnyomó része ma már nem ellenzi a kettős állampolgárságot; a vajdasági magyarság az őt sújtó aránytalanul nagy csapások ellenére csak kis mértékben fordult el az anyaországtól; valamint a magyar-magyar viszonyrendszerben korszakváltás zajlik.

A VMDP elnöke a kettős állampolgárság szükségességét hangsúlyozva azt mondta: ha Magyarország meg akarja teremteni a fenntartható fejlődésének feltételeit, akkor nem mondhat le a nemzet egészében rejlő energiákról.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere beszédében úgy fogalmazott: "2004. december 5-től ismét szégyen lett magyarnak lenni itthon és még nagyobb szégyen határon túl. A szabadkai piacon, ahol azóta bátrabban ütnek arcon, Kárpátalján, ahol elszállt talán a legeslegutolsó Európához fűződő remény és Erdélyben, ahol a tolakodó idegenség joggal hivatkozik arra, hogy hazátlanok vagytok magyarok."

"December 5-én Kádár és Gyurcsány népe olyat tett, amely példátlan az európai nemzetek történetében: a gyomrán, a zsebén áthaladó érzelemtől uralva elutasította 3,5 millió testvére feléje nyújtott kezét" - mondta.

Szász Jenő beszéde végén tiszteletbeli székely címet adományozott az ünnepségen jelen lévő Mádl Ferenc volt köztársasági elnöknek egyebek mellett azért, mert síkraszállt a nemzetegyesítés ügyéért.

A 2004. december 5-én tartott népszavazáson az összes választópolgár több mint egynegyede nem adott a kettős állampolgárságra - illetve a kórházprivatizációra vonatkozó kérdésre - azonos választ, ezért a voksolás eredménytelenül zárult.

Kapcsolódó elemek