Összegyűlt a megfelelő számú aláírás
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerda este határozatban állapította meg a szükséges számú aláírás meglétét, illetve a kezdeményezés érvényességét.
Dátum: 2007-12-06 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:43.851442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választási Iroda (OVI) jelentése szerint a vizitdíj kérdésében legkevesebb 254.425, a tandíj kérdésében legalább 254.759, míg a kórházi napidíj minimum 252.852 hiteles aláírás gyűlt össze. (A referendum kiírásához legalább 200 ezer hiteles aláírásra van szükség a törvény szerint; a Fidesz által leadott aláírások száma pedig kérdésenként megközelítette a 330 ezret.)
Az aláírások hitelességét "99 százalékos valószínűséggel", ötszázalékos matematikai mintavétellel állapította meg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, amelyet az OVB október 24-én bízott meg a számlálással.
Az OVB határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, majd három nap áll az LB rendelkezésére annak elbírálására. Az OVB elnöke ezt követően levélben tájékoztatja a parlament elnökét a kezdeményezésről.
A házelnök a legközelebbi ülésnapon bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlésnek. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről az Országgyűlésnek kötelező népszavazás esetén a bejelentéstől számított 15 napon belül döntenie kell. E döntésről a házelnök három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt.
A népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Ennek megjelenésétől számított nyolc napon belül nyújtható be kifogás az Alkotmánybíróságnak, amely soron kívül dönt a kifogásról.
A népszavazás időpontját a köztársasági elnök a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen leteltét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 15 napon belül tűzi ki.
A népszavazást legkésőbb 43 nappal a szavazás napja előtt, az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni.