KDNP: uniós jogi védelmet a sajátosan magyar termékeknek
Minél több magyar termék élvezhessen jogi, előállításuk, értékesítésük pedig anyagi védelmet az Európai Unióban. Erről szól az az országgyűlési határozatijavaslat-tervezet, amelyet két kereszténydemokrata képviselő terjeszt a Ház elé, és amit Simicskó István ismertetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-12-06 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:49.296442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta: a Medgyasszay Lászlóval közösen benyújtott javaslat célja az is, hogy a figyelem a sajátosan magyar értékekre, termékekre irányuljon, hiszen ezek az EU-ban és a világon öregbíthetik Magyarország hírnevét és megbecsülését. A határozatijavaslat-tervezet felhívná a kormányt, végezzen értékgyűjtő munkát, másrészt felkéri a kabinetet arra, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a sajátosan magyar termékek felkerüljenek az EU Euroterritoires (Európa vidékei) elnevezésű kezdeményezésének listájára, és élvezzenek közösségi jogi védelmet - mondta a KDNP képviselője.
Simicskó István hozzátette: nemcsak élelmiszeripari, hanem szellemi termékekre is gondoltak. Ezek között említette a Kodály-módszert, a hungarikumnak nevezett magyar különlegességek között pedig egyebek mellett a rétest, a csigatésztát és az Unikumot. A képviselő szerint az értékgyűjtő munka és a hungarikumok védelme erősíthetné a nemzeti összetartozást és az országimázst.