Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan légi behatolással vádolja Washingtont

Észak-Korea kedden azt közölte, hogy egy amerikai felderítő repülőgép kémkedés céljából behatolt az ország légterébe - és már nem először.


Dátum: 2003-02-25 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:33.795877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez előre kitervelt lépés abból a célból, hogy alkalmat találjanak megelőző támadásra a KNDK ellen" - jelentette a hivatalos KCNA észak-koreai hírügynökség. A vád azt követően hangzott el, hogy dél-koreai védelmi illetékesek bejelentették: hétfőn egy - hadgyakorlat vagy kísérlet során - kilőtt észak-koreai rakéta a Koreai-félsziget és Japán között a tengerbe csapódott, károkat nem okozott.

A KCNA híre szerint "az amerikai imperialista háborús héják" hétfőn egy RC-135 típusú hadászati felderítő gépet küldtek Észak-Korea fölé. A hírügynökség hozzátette, hogy a gép az elmúlt napok folyamán már többször berepült az ország légterébe.

Phenjan rendszeresen él ilyen vádakkal, azt hangoztatva, hogy az Egyesült Államok megszállásra készül. Az amerikaiak védelmi jellegűnek minősítik manővereiket.

Washington 37 ezer amerikai katonát állomásoztat dél-koreai területen - jegyzi meg az AP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek