Kormányzati kommunikációra költött milliárdok
A kormány önhatalmúlag, mindenféle szakmai és politikai kontroll nélkül szórja szét az Európai Uniós forrásokat - hangsúlyozza közleményében Nógrádi Zoltán.
Dátum: 2007-12-06 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:53.119532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyurcsány-kormány a támogatások jelentős részét magára költi, ez a jelenleg kiválasztott nagyprojektek több mint egyharmadát jelenti - szögezi le a fideszes politikus, hozzátéve: a kormány továbbra sem vesz tudomást az emberek mindennapi problémáiról, a napi megélhetés nehézségeiről, a munkanélküliségről, a leszakadó régiókról, valamint a kis és középvállalkozások helyzetéről.
A képviselő felhívja a figyelmet arra, hogy a kiemelt projektekre szánt Európai Uniós támogatások és hazai költségvetésű adóforintok felhasználása a kormányzati intézmények belső rendszerében továbbra is ellenőrizhetetlen és nyomon-követhetetlen. Ennek egyik legszörnyűbb példája a kormányzati kommunikációra elköltött milliárdok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy elfedjék a kormányzati tehetetlenséget - teszi hozzá. Így valósul meg az Európai Uniós forrásaink fölhasználása és a médiakormányzás - jegyzi meg a közlemény.