Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távmunka-konferencia - a Fidesz reagálása


Dátum: 2007-12-06 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:54.856176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simon Gábor a Távmunka Tanács elnökeként már az előző ciklusban is többször bejelentette, hogy megvizsgálják a távmunkában részt vevők számának lehetséges emelését. A most elhangzott bejelentések sem konkretizálják, hogy milyen eszközökkel, milyen területen és milyen munkavállalói csoportokat kívánnak bevonni. Szó sem esik arról, hogy a leszakadó térségekben 20 százalék körüli a munkanélküliség, vagyis minden ötödik ember munkanélküli, illetve szó sem esik arról sem, hogy a fogyatékos illetve megváltozott munkaképességű embereket hogyan kívánják bevonni ebbe a programba.

Nem módszertani és szakértői véleményekre kell a pénzügyi forrásokat fordítani, hanem a távmunkahelyek létrehozását kell támogatni, elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál. Ezek a vállalkozások ugyanis az ország költségvetésébe fizetik be az dójukat és munkát adnak a munkavállalók kétharmadának.

Bernáth Ildikó,

az Fidesz Foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője

Kapcsolódó elemek