Gyurcsányizmus, lopakodó diktatúra
Az a 14 hónapos történet, amelyet maga mögött tud a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése, a legékesebb bizonyítéka annak, hogy a XXI. század elején a gyurcsányizmus nem kevesebbet jelent Magyarországon, mint a kézzelfogható, tapintható, lopakodó diktatúrát - jelentette ki Deutsch-Für Tamás sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-12-06 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:44:57.819444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hiába vetette be korábban "trükkök százait", kénytelen volt meghozni a kikerülhetetlen döntést: hitelesítették a Fidesz és a KDNP három népszavazási kérdését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében - mondta el a Fidesz elnöki kabinetfőnöke. "Győztek az emberek, és erről papírjuk is van" - jegyezte meg. Az a 14 hónapos történet, amelyet maga mögött tud a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése, a legékesebb bizonyítéka annak, a XXI. század elején a gyurcsányizmus nem kevesebbet jelent Magyarországon, mint a kézzelfogható, tapintható, lopakodó diktatúrát - jelentette ki a politikus.
Deutsch-Für Tamás lopakodó diktatúrának nevezte a hatalom arra irányuló nyílt törekvéseit, hogy az egyik alapvető szabadságjogot, a népszavazáshoz való jogot elvegyék a magyar polgároktól. Emlékeztetett rá, előfordult, hogy egy budapesti rendőrfőkapitány jogilag kifogásolható döntése alapján hónapokra kordonnal körülzárták a Kossuth teret, mint ahogy az is előfordult, hogy be nem jelentett gyülekezésekről tudósító újságírókat előállítottak, majd órákra őrizetben tartották őket.
Felidézte azt is, hogy az MSZP és SZDSZ hatalomra kerülése után azonnal lemásolták valamennyi magyar adózó APEH-ban nyilvántartott adatait, és feltehetőleg pártcélokra használták fel. Ez a gyurcsányizmus kézzelfogható, látható, senki által le nem tagadható tartalma, ez a lopakodó diktatúra - húzta alá a képviselő.
Ha a miniszterelnök feje tetejére áll, akkor is lesz népszavazás legalább három kérdésben. Gyurcsány Ferenc kevés ahhoz, hogy ezt az alapvető alkotmányos jogot elvegye a magyar polgároktól - szögezte le Deutsch-Für Tamás, hozzátéve: éppen ezért jobb lenne, ha eltekintene trükkök százainak az alkalmazásától a népszavazás kiírásának késleltetése kapcsán.
A fideszes politikus felháborítónak, megmagyarázhatatlannak, tisztességtelennek és jogszerűtlennek nevezte Szigeti Péter magatartását. Az Országos Választási Bizottság elnöke ugyanis a korábbi gyakorlattal szemben nem hajlandó a hitelesítő döntésről haladéktalanul tájékoztatni az Országgyűlés elnökét. A képviselő aláhúzta: nehezen érthető Szili Katalin álláspontja, miszerint még feltételes napirendi pontként sem hajlandó szerepeltetni a refendum elrendeléséről szóló határozati javaslatot. Ez azt jelentheti, hogy a házelnök - minden korábbi nyilatkozata ellenére - fontos kérdésekben segítséget nyújt Gyurcsány Ferencnek a gyurcsányista hatalmi törekvés érvényesülése érdekében - szögezte le Deutsch-Für Tamás. Hozzátette: szomorú azt látni, hogy Szili Katalin szavai és tettei minden fontos kérdésben elválnak egymástól.
A fideszes vezető a trükkök elkerülése érdekében azt kérte Szigeti Pétertől, hogy amint lejár a háromnapos határidő, ameddig az OVB hitelesítő döntését meg lehet támadni, azonnal, még szombaton továbbítsa a Legfelsőbb Bíróságnak az esetleges beadványokat, és amint az LB döntést hoz, haladéktalanul tájékoztassa a házelnököt.
A Fidesz elnöki kabinetfőnöke elmondta: amennyiben Szigeti Péter és Szili Katalin nem alkalmaz trükköket, akkor továbbra sincs semmi akadálya annak, hogy az országgyűlés december 10-i vagy a 17-i ülésén megtárgyalja a népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Ha újra "trükkök százait" alkalmazzák, akkor továbbra is ugyanazok a gyurcsányista hatalmi törekvések érvényesülhetnek, amelyek súlyosan veszélyeztetik a polgárok biztonságát - tette hozzá. De alapvető céljukat nem érik el, népszavazás lesz, mégpedig 2008 tavaszán - szögezte le Deutsch-Für Tamás, hangsúlyozva: az embereknek meglesz a lehetőségük arra, hogy a népszavazással alkotmányos keretek között kifejezzék akaratukat, véleményüket személyes és az ország jövőjét érintő kérdésekről.
A Fidesz politikai vitanapot kezdeményezett december 14-ére, a magyar vidék helyzetének megtárgyalására. 1990 óta először, példátlan módon mind a házvezetés, mind a kormánypárti frakciók el akarják venni az ellenzéki frakció Házszabályban rögzített jogát és lehetőségét, hogy az általa kezdeményezett kérdésben politikai vitanapot lehessen tartani - tájékoztatott Deutsch-Für Tamás.
Kérdésre válaszolva közölte: ha kell, rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek, de ha ez nem jár sikerrel, akkor majd februárban határoz a parlament, és jövő tavasszal mindenképpen meglesz a népszavazás.