Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Straw: szomorú az európai megosztottság

Szomorúnak nevezte az európai megosztottságot Irak ügyében kedden a brit külügyminiszter.


Dátum: 2003-02-25 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:34.386863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jack Strawnak a londoni alsóház vitanapján a konzervatív ellenzék egyik képviselője azt a kérdést tette fel: a brit kormány fel fogja-e hívni Jacques Chirac francia elnök figyelmét arra, hogy tűrhetetlen "a szuverén EU-tagjelölt országokat uniós felvételük megakadályozásával fenyegetni, ha nem állnak be a Franciaország által kijelölt sorba". (Chirac a legutóbbi rendkívüli EU-csúcson illette szemrehányással azokat a tagjelölteket, amelyek aláírták az amerikai-európai közös fellépést szorgalmazó korábbi nemzetközi felhívást.)

A munkáspárti brit kabinet külügyminisztere válaszában azt mondta: már korábban is kijelentette, hogy komoly eszmecsere "mérsékelt szóhasználattal" lehetséges csak. Straw szerint már csak azért is szomorú az európai megosztottság, mert az EU és a NATO mindegyik tagja teljes mértékben elfogadta annak idején az iraki válság megoldásáról hozott 1441-es számú ENSZ-határozat elveit.

A miniszter szerint "ez nem Amerika kontra Európa ügy". Jack Straw szerint az EU-felvételre váró országok és a jelenlegi tagállamok összességének "éppen több mint a fele" teljes mértékben támogatja a brit-spanyol-olasz stratégiát, és "és éppen kevesebb mint a fele nem".

Straw megismételte, hogy London törekszik az újabb biztonsági tanácsi határozatra Irak ügyében, de úgy tartja, hogy már a tavaly novemberben elfogadott 1441-es határozat is tartalmazza az Irakkal szemben megszabott feltételek összességét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek