Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benyújtották a pálinkatörvény javaslatot


Dátum: 2007-12-06 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:45:58.817667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több évtizednyi mulasztást kíván orvosolni a Fidesz két képviselője Font Sándor és Császár Antal, amikor az idén első alkalommal megrendezésre kerülő "pálinka napján", Szent Miklósnak, a lepárlók védőszentjének ünnepén benyújtotta az Országgyűlésnek az

Európai Unióban is védelemben részesített hungaricum, a pálinka törvényi szabályozását kezdeményező javaslatot.

A törvényjavaslat bírja a négy országos szakmai szövetség: a Szeszipari Szövetség, a Pálinka Céh, a Pálinkafőzők Országos Érdekképviselete és a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesülete támogatását is. 2004-ben az Európai Unió elfogadta a pálinkát, mint Hungaricum terméket. E törvény megalkotásával a pálinka előállítását, forgalmazását, minőségmegőrzését és eredetvédelmét kívánják biztosítani a kezdeményezők, hasonlóan a francia és a brit kódexekhez, amelyek szintén törvényi védettséget biztosítanak a nemzeti italoknak a cognac-nak és a whisky-nek.

A javaslat úgy rendelkezik, hogy pálinkának csak azok a gyümölcspárlatok és szőlőtörköly-párlatok nevezhetők, amelyeket meghatározott eljárással Magyarországon állítottak elő, és amelyeknek az alapanyaga is Magyarországon termett, cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték.

Kapcsolódó elemek