Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hallgatók a tandíjtól még nem lesznek megrendelők

Ha érvényes lesz a Fidesz által a tandíj kérdésében kezdeményezett népszavazás, akkor a kormány, s az oktatási tárca a voksolás eredményét végrehajtja. Erről Hiller István oktatási miniszter beszélt a Közgáz Tárcatükör című rendezvényén csütörtökön, ahol Pokorni Zoltán korábbi tárcavezetővel vették számba az oktatás aktuális kérdéseit.


Dátum: 2007-12-07 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:46:13.521481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiller István hangsúlyozta, a tandíj egy eleme a felsőoktatás átalakításának. Megismételte korábbi véleményét, hogy a fejlesztési részhozzájárulás (fer) színvonal-emelkedést és minőséget hoz majd a felsőoktatásba. Annak a véleményének adott hangot, hogy a vita a fer-ről már nem szakmai, hanem pártpolitikai síkra került.

Pokorni Zoltán, az Orbán-kormány oktatási minisztere azt mondta, hogy a tandíjtól a hallgatók még nem kerülnek "megrendelői szerepbe". A hallgatók továbbra is vásárlók maradnak, akármennyit kell fizetniük a képzésért - jegyezte meg.

"Aki taxiba ül, az megrendelő, aki BKV-jegyet vált, az vásárló" - érzékeltette a politikus a különbséget.

Kitért arra is, hogy a tandíjból számításai szerint az első évben évfolyamonként 4-4,5 milliárd forintot lehet remélni. Ha az egész rendszer felfut, akkor maximum 25-30 milliárd folyhat be. Ráadásul a fer 4-600 eurós összege jóval az európai átlag felett van - tette hozzá.

Szólt arról, hogy a kormányzásuk idején bevezetett diákhitelen keresztül 134 milliárd forint jutott a diákoknak, s ennek több mint 80 százalékát egyetemi szolgáltatásokra fordították.

A vitán az ellenzéki szakpolitikus a magántőke bevonásával megvalósuló PPP-beruházásokkal kapcsolatban levelet adott át a szaktárca mostani vezetőjének, amelyben a megkötött szerződések megtekintését kéri. Jelezte: Magyar Bálint minisztersége idején ezeket a dokumentumokat hiába szerették volna megnézni. Reményének adott hangot, hogy erre most lehetősége lesz.

Pokorni Zoltán azt mondta, hogy a PPP-beruházások ára "horribilis". "A beruházások ellenértékét 3,5-szer fizetjük vissza 20 év alatt" - mondta, megjegyezve, információi szerint a legtöbb szerződésben nem tisztázott az sem, hogy mi lesz húsz év után az épületek sorsa.

Hiller István úgy válaszolt: a szerződések többségében az áll, hogy az intézmények tulajdonába kerülnek majd az épületek. Csak a szerződések kisebb hányada nem tér ki az épületek sorsára.

A miniszter arra utalva, hogy a hallgatói létszám megnégyszereződött az elmúlt másfél évtizedben, azt mondta, ha nem történik infrastrukturális bővítés, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el és a minőség romlása elkerülhetetlen lesz. Tájékoztatása szerint eddig 94 milliárd forint jutott felsőoktatási fejlesztésekre, s további 36 milliárd forint érkezik még.

A közoktatásról szólva Pokorni Zoltán arról beszélt, hogy a jövő évi büdzsé szerint az első évfolyamon gyermekenként 204 ezer forintról 104 ezer forintra csökkenne a normatíva. Utalva a kisiskolák támogatására közölte: rosszul jár el a kormány, ha nem a minőséget vizsgálja, hanem a mérethez köti a támogatást.

Nem igaz, hogy minden kisiskola rossz - jelentette ki az ellenzéki politikus, felidézve, hogy kormányzásuk idején a kisiskolák kiegészítő támogatást kaptak.

Hiller István azt mondta, hogy a kistelepülések jelentős részében, aki megtehette, már elvitte gyermekét a felső tagozaton jobb minőséget kínáló oktatási intézménybe. Szerinte érdemes megnézni, hogy összességében mennyi forrás jut az oktatásnak. "Idén már picivel több, jövőre lényegesen több forrás jut oktatásra" - mondta.

Azzal összefüggésben, hogy a szociális tárca vezetője a szabad iskolaválasztás megszüntetéséről beszélt, Pokorni Zoltán közölte, az nem megoldás, és nem azon kellene gondolkodnia a kormánynak, hogyan kössék röghöz az állampolgárokat a gyermekükön keresztül, hanem hogy miért menekítik a diákokat bizonyos intézményekből.

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került tanulói teljesítményeket mérő nemzetközi vizsgálatok eredményeivel kapcsolatban szó esett iskolaszerkezeti kérdésekről is.

Abban egyetértés mutatkozott, hogy a felső tagozaton vannak gondok.

Pokorni Zoltán azt mondta, érdemes megnézni, rendbe tehető-e a felső tagozat. A Magyar Bálint által javasolt 6+6 osztályos iskolatípus gyakorlatilag ugyanis a felső tagozat megszüntetését jelentené, komoly iskolaszerkezeti változást is előidézve.

Nem szabad - mondta, hozzátéve: az uniós átlag felét költjük a felső tagozat finanszírozására, nem véletlen, hogy a diákok teljesítményében is itt jelentkeznek a gondok.

Hiller István erre úgy reflektált, hogy nem híve a 6+6-os rendszernek, de nem zárja ki, mert vannak esetek, amikor működhet. Példaként az elit középiskolákat említette. Hozzátette: a 8+4-es rendszert előnyösebbnek tartja.

A nemzetközi vizsgálatok eredménye alapján a 10 éves és a 15 éves tanulók eltérő teljesítménye azzal magyarázható, hogy bár a diákok megtanulnak írni, olvasni s számolni, ám az alap nem szilárdul meg eléggé ahhoz, hogy később biztonsággal lehessen rá építeni. Ezért fontos az 5-6. osztályban időt szánni az alapképességek erősítésére - hangsúlyozta a szaktárca vezetője.

Kapcsolódó elemek