Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaország túllépheti a 3 százalékos tűréshatárt

Még ha megsérti is az euróövezeti előírást, nevezetesen az államháztartási hiány 3 százalékos GDP-arányos tűréshatárát, Franciaország akkor sem kíván megszorító gazdaságpolitikával élni az idén - jelentette ki kedden Jean-Pierre Raffarin, Franciaország miniszterelnöke.


Dátum: 2003-02-25 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:34.668639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közölte, hogy mivel a gazdasági növekedés kilátásai bizonytalanok, nem folyamodik a kiadások jelentős megkurtításához, mert az még ronthat is a helyzeten. Reméli, hogy a deficit a határon belül marad, noha a kormányzat eredetileg kitűzött, 2,5 százalékos gazdasági növekedési előirányzata elérhetetlennek látszik.

Az Európai Bizottság már jelezte is: Franciaország azzal a veszéllyel néz szembe, hogy megindítják ellene az eljárást a deficitkorlát esetleges túllépése miatt.

Raffarin egyelőre nem tudott biztos növekedési prognózist adni 2003-ra, de reményét fejezte ki, hogy az ország visszatérhet a 2,5 százalékos növekedéshez, mihelyst tisztábbá válnak a nemzetközi viszonyok.

A múlt évben a francia gazdasági növekedés 1,2 százalék körül alakult, az államháztartási hiány pedig, előzetes becslés szerint, a GDP 2,8 százaléka volt, de nem kizárt, hogy elérte vagy túllépte a 3 százalékát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek