Ismét pert vesztett egy miniszter
Jánosi György sportminiszter első fokon személyiségi jogi pert vesztett Bodor Andrással, a tárca volt közigazgatási államtitkárával, illetve Szabó Lászlóval, a tárca volt helyettes államtitkárával szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.
Dátum: 2003-02-25 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:34.986088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán elmondták: a PKKB nem jogerős ítéletében helyt adott a felperesek keresetének a jogalap tekintetében, azaz megállapította a személyiségi jogi jogsértést. Ám elutasította a felperesek 100-100 ezer forintos kártérítési igényét.
Az egyik felperes sajtóközleménye szerint Jánosi György azzal sértette meg személyiségi jogaikat, hogy 2002 júliusában a sajtó nyilvánossága előtt valótlanul állította, hogy a tárca felmentett vezetői kétheti, 30 ezer kilométernyi autózásnak megfelelő benzinszámlákat kívántak elszámoltatni a minisztériummal. A felperesek szerint a miniszter ezzel a valótlan állításával azt a látszatot keltette, mintha felelőtlenül és jogszerűtlenül pocsékolták volna az adófizetők pénzét.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban az eset kapcsán nem kívántak reagálni.
MTI - fidesz.hu