Eredménytelen volt a magyar-orosz kormányközi találkozó
Sikertelen volt a magyar-orosz kormányülés, hiszen nemzeti szempontból nem volt eredménye - összegezte a a magyar-orosz kormányközi konzultáció tanulságait Balla Mihály.
Dátum: 2007-12-07 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:46:25.193638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Gyurcsány Ferenc meg sem próbálta elérni azt, hogy az orosz gázipari óriás, a Gazprom ne a szokásosnál is drágábban adja hazánknak a gázt, pedig ha egy próbát tett volna, talán elérhette volna, hogy a magyar embereket amúgy is sújtó szociális válság ne súlyosbodjon tovább drasztikus gázáremelések formájában" - jegyezte meg a Fidesz politikusa utalva arra, hogy ma vált világossá a kormánynak 17 százalékos emelésre vonatkozó szándéka. Ezt többek között a Gazprom átlagosnál magasabb áraira hivatkozva akarja megtenni - fűzte hozzá.
Balla felhívta a figyelmet: indokolttá válik az a kérdés, hogy mi volt az oka a közös kormányülésnek, hiszen a magyar emberek szempontjából nem volt igazán értelme. Az egyre mélyülő szociális válság, áremelések, adóemelések és eladósodás idején felmerül a kérdés, vajon a magyar adófizetőknek mennyi pénzébe is került ez az egynapos mosolyvizit. A Fidesz ezért azt követeli Gyurcsány Ferenctől, hogy adjon hiteles beszámolót a közös kormányülés költségeiről - ismertette pártja álláspontját Balla Mihály.