Majd a TV2-vel megszavaztatjuk
Dátum: 2007-12-08 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:46:28.590887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szekeres Imre honvédelmi miniszter meglepő kijelentést tett a Nagy párbeszéd címet viselő kormányzati lakosságifórum-sorozat újpesti állomásán. A közönség egy idős, nosztalgikus hangulatban lévő tagja a Felvonulási téren tartott, szép emlékű katonai díszszemléket sírta vissza; ez iránti vágyát meg is osztotta a honvédelmi miniszterrel.
Szekeres Imre nem habozott a válaszadással: "A díszszemlével kapcsolatban, nincs róla döntés. Én pártolom, de meg fogjuk kérdezni a közvéleményt, nagyon egyszerű módon. A módja a következő: akár a TV2-ben, akár másutt szavazást fogunk kérni."