Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött az "egyenlők" csúcsértekezlete

Az emberi jogok védelmére szóló felhívással vette kezdetés szombaton a portugál fővárosban az Európai Unió és az afrikai földrész vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete.


Dátum: 2007-12-08 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:46:37.224497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberi jogok globális értéket jelentenek, amelyet őriznünk, erősítenünk és védelmeznünk kell - hangoztatta megnyitó beszédében José Sócrates portugál miniszterelnök, a tanácskozás házigazdája. Mint rámutatott, a résztvevők előtt az a feladat áll, hogy új fejezetet nyissanak Európa és Afrika kapcsolataiban.

Sócrates a csúcsot az "egyenlők" találkozójának nevezte, de mint mondta, ez nem jelenti azt, hogy kerülni fogják a kínos kérdéseket. Ilyen a portugál miniszterelnök szerint az emberi jogok kérdése.

Egyenlő partnerek közötti viszonyt sürgetett üdvözlő beszédében John Kufuor ghánai államfő is, az Afrikai Unió soros elnöke, kijelentve: Európának olyan mértékben van szüksége Afrikára, amennyire Afrikának Európára.

A csúcsra azonban már a kezdés előtt több dolog árnyékot vetett. Robert Mugabe zimbabwei elnök ugyan ki van tiltva az EU-ból, mégis kénytelenek voltak meghívni a találkozóra, ellenkező esetben ugyanis az afrikai vezetők fenyegettek távolmaradásukkal.

Így viszont Goedon Brown brit kormányfő bojkottálja a csúcsot, ő ugyanis nem hajlandó az emberi jogokat botrányosan megsértő Mugabéval egy asztalhoz ülni.

Kapcsolódó elemek