Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tanulmány az "éghajlatmentő" erdőkről

Európa szinte minden országában erősen megnövekedtek 1990 óta az erdőterületek.


Dátum: 2007-12-10 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:46:58.536386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


olyannyira, hogy számottevő szén-dioxid-mennyiséget is képesek megkötni - derül ki a Helsinki Egyetem meglepő tanulmányából, amely a brit "Energy Policy" című szaklapban jelent meg a napokban.

A mai Európai Unió területén a faállomány az 1990 évihez képest olyan mértékben nőtt, hogy csak az új fák évente 126 millió tonna széndioxidot hatástalanítanak, ami az európai összes kibocsátás körülbelül 11 százaléka - nyilatkozza Pekka Kauppi kutató, a Kormányközi Klímaváltozási Bizottság (IPPC) tagja.

" A fák igen hatékonyak, ha a széndioxid befogásáról és tárolásáról van szó" - magyarázta Kauppi. Ha az EU folytatja az erdősítést, az segítené abban, hogy tényleg elérje a kiotói jegyzőkönyvben rögzített céljait. Litvániában már most több szén-dioxidot vesznek ki a fák a levegőből, mint az ország kibocsátása.

Aapo Rautiainen társszerző szerint a növekvő erdők összesen kétszer akkora hatással vannak Európa szén-dioxid-egyenlegére, mint az összes működő szél- és naperőmű együttvéve.

Kapcsolódó elemek