Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi győzelem

December 9-én új polgármestert választott magának Tiszalök városa. Az előző városvezető egészségügyi okokra hivatkozva mondott le néhány hónappal ezelőtt.


Dátum: 2007-12-10 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:03.269549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öt induló közül Gömze Sándor, tanár, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség jelöltje, a helyi csoport elnöke, korábbi alpolgármester lett a befutó.

A voksoláson a szavazópolgárok 42,1 százaléka jelent meg, urnazárás után az alábbi végeredmény született:

Gömze Sándor Attila (Fidesz) 757 szavazat

Losonczi László (Független) 529 szavazat

Cserés Csaba (Független) 321 szavazat

Balogh Tibor (Független) 290 szavazat

Király Sándor (Független) 40 szavazat

Tavaly tavasszal Tiszalökön az országgyűlési választásokon az MSZP kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz. Jól jellemezheti a közhangulatot is, hogy ennek ellenére a szocialisták MSZP- jelöltként nem tudtak/nem mertek indítani senkit, az általuk támogatott "független" jelölt (Cserés Csaba) pedig mindössze 321 szavazatot kapott. Pedig szórólapján támogatóként megjelent Juhász Ferenc, Veres János és Gazda László is, fórumán pedig Juhász Ferenc, a térség országgyűlési képviselője volt a vendég.

Érdekesség, hogy a második legtöbb szavazatot egy egykori Fidesz- tag (Losonczi László) kapta, akinek a tagsági viszonya - a szövetség alapszabálya értelmében- a jelöltté válásával egy időben szűnt meg.

Gömze Sándor programjában stratégiai célként a foglalkoztatás javítását, a turisztikai fejlesztéseket és egy szolgáltató város kialakítását jelölte meg. A kampányszlogen szerint: Tiszalökért érdemes.

Kapcsolódó elemek